Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Vatikán nem volt tisztában Wielgus múltjával

A Vatikán nem tudott arról, hogy Stanislaw Wielgus, Varsó lemondott érseke kémkedett a kommunista rendszer idején a lengyel titkosszolgálatnak (SB) - jelentette ki Giovanni Battista Re érsek, a püspöki kongregáció prefektusa egy olasz napilapnak.


Dátum: 2007-01-08 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:43.716532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Stanislaw Wielgus vasárnap mondott le a varsói érsek posztjáról, miután két nappal korábban, hivatalba lépésének napján nyilvánosan beismerte, hogy a lengyel titkosszolgálat informátora volt.

Giovanni Battista Re érsek a Corriere della Sera című napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában megerősítette, hogy a Vatikán nem tudott Wielgus és a kommunista titkosszolgálat együttműködéséről, amikor a múlt hónapban Varsó érsekének jelölte a főpapot. Hozzátette, hogy a Szentszék álláspontja szerint Wielgus két nagy hibát követett el: egyrészt péntekig nyilvánosan tagadta az együttműködést a titkosszolgálattal, másrészt pedig eltitkolta a valós információkat a Vatikán előtt a kinevezési folyamat során.

A La Repubblica című olasz napilap források megjelölése nélkül közölte, hogy XVI. Benedek pápa szombat este kapta meg telefaxon a Wielgus kémtevékenységéről szóló, a lengyel kormány által elküldött és német nyelvre lefordította 80 oldalas dokumentumot. Az olasz média szerint a botrány nagyon kínos helyzetbe hozta a katolikus egyházfőt, aki tavaly látogatott el Lengyelországba, hogy tisztelettel adózzon elődje, a Lengyelországban született II. János Pál pápa emléke előtt.

A Corriere della Sera szerint végül ugyan maga Wielgus nyújtotta be lemondását, de a Vatikán biztatására. XVI. Benedek pápa mindeddig nem kommentálta az ügyet.

Joaquín Navarro Valls, a Vatikán volt szóvivője a Le Repubblicában hétfőn publikált cikkében emlékezetett arra, hogy a lengyel titkosszolgálat a későbbi pápa II. János Pált is be akarta szervezni, de Karol Wojtyla minden kísérletet visszautasított. "II. János Pál semmiféle kompromisszumot nem fogadott el a kommunista rendszerrel. Segítségére volt nagy szegénysége is, ami megóvta őt mindenféle zsarolástól. Semmije nem volt és semmit nem tudtak felajánlani neki. Semmit nem kívánt, ezért nem volt zsarolható.

Elutasított minden együttműködést, mivel pontosan ismerte azokat a nehézségeket, amelyeket az embernek Lengyelországban élve el kellett viselnie" - írta Navarro Valls.

A volt szóvivő közlése szerint II. János Pál egyszer ironikusan elmesélte, hogy a rendőrség többször behívatta kihallgatásra, ahol a politikához, gazdasághoz és a hatalmai struktúrákhoz fűződő viszonyáról faggatták. "Válaszaiban nem volt sietség, és mindig személyes nézeteiről beszélt. A rendőrhatósági közegek természetesen semmit nem fogtak fel ezekből a hosszú monológokból. Végül békén hagyták" - írta Navarro Valls, aki szerint nem véletlen, hogy a lengyel püspökök közül egyedül Wojtyla kapott vízumot a második vatikáni zsinat minden egyes ülésére. "Kezdetben a lengyel hatóságok azt hitték, hogy Wojtyla enged és elfogadja a rendszerrel való együttműködés valamiféle formáját.

A politikai rendszer felfogta, hogy mekkora diplomáciai tehetség és szellemi nagyság rejlik ebben az emberben, de biztosan nem értette meg emberképét és szellemi szabadságát" - mutatott rá a volt vatikáni szóvivő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek