A bíróság is nemet mondott a rendőri brutalitásra
Minden kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy az eljárás alá vont személyek semmiféle szabálysértést nem követtek el egy be nem jelentett rendezvényen, ezért velük jogellenesen rendelte el a rendőrség szabálysértési őrizetüket.
Dátum: 2007-01-08 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:47.296088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság az elsőfokú ítéletet, és megszüntette az eljárást I. Norbert és három társa (egyikük Molnár Balázs, a kuruc.info internetes portál főszerkesztője) ügyében, akiket október 23-án délután állítottak elő a rendőrök a Deák tér közeléből egy be nem jelentett tüntetésről, majd október 26-án rendzavarásért négy-négy nap elzárással büntette őket a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Az érintettek fellebbezései nyomán eljáró Fővárosi Bíróság dr. Szolnoki János vezette tanácsának döntése szerint az elsőfokú bíróság tévedett, amikor rendzavarásért elmarasztalta és megbüntette az érintetteket. A bíróság indokolása szerint a gyülekezési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, melynek gyakorlását a Magyar Köztársaság elismeri és biztosítja. E jog előzetes bejelentés nélküli gyakorlása a jogerős döntés írásos indoklása szerint bár nem jogszerű, nem minősíthető sem bűncselekménynek, sem pedig szabálysértésnek.
A bíróság szerint nem alkalmazható a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozdulások esetében a szabálysértésről szóló törvény azon rendelkezése, miszerint, aki rendzavarás vagy garázdaság esetén a hatóság vagy az eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsít, elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. "Nem alakulhat ki, illetve nem folytatható olyan gyakorlat - olvasható a jogerős döntés indoklásában -, amely egyfelől törvényi-jogalkotói szinten csak a legszűkebb körben korlátozza a gyülekezési jog gyakorlását, másfelől viszont annak legkisebb mértékű megsértését is a jogalkalmazó olyan súlyos rendzavarásnak tekinti, amely azonnal rendészeti beavatkozást igényel."
A bíróság a későbbiekben rámutat: a szabálysértési törvény gyülekezési joggal való visszaélés címén csak a be nem jelentett rendezvények szervezőit rendeli büntetni, azok résztvevőit nem. Tehát, aki elmegy egy be nem jelentett demonstrációra, puszta ottlétével még semmiféle jogsértést nem követ el; a rendőrségnek sincs joga pusztán ezért előállítani őket - hacsak más jogsértést nem követtek el.
Forrás: Népszabadság