Puskás Ferenc nevét viselheti a Stadionok metrómegálló
A Stadionok metrómegálló Puskás stadion névre változtatását kezdeményezi a városvezetés a BKV-nál - közölte a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.
Dátum: 2007-01-08 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:48.463223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyáry Krisztián az MTI-nek elmondta, hogy a Főpolgármesteri Kabinet a XIX. kerület által szorgalmazott utcanév-változtatási kérelem kapcsán foglalt állást. A kerület az Újtemető utcát szeretné Puskás Ferenc utcára változtatni, mivel az egykori élsportoló erősen kötődik a kerülethez.
A Fővárosi Tanács még érvényes rendelete szerint azonban utcát elnevezni személyről csak halála után minimum 25 évvel lehet. A kerületi képviselő-testület határozatában indítványozta, hogy olimpiai bajnokok és Nobel-díjasok esetében el lehessen térni e szabálytól.
A Főpolgármesteri Kabinet egy utcanév-változtatási hullámtól tartva hétfőn nem támogatta ezt a rendelet-módosítást. Azzal azonban egyetértett a városvezetés, hogy a kérdés kerüljön az önkormányzat szakbizottsága elé véleményezésre.
A Fővárosi Közgyűlés 2000 júniusában elutasította azt a javaslatot, hogy Antall József néhai kormányfőről utcát nevezzenek el. A testület 2005-ben a dátumot tartalmazó utcaelnevezések tilalmának megszüntetését szorgalmazó javaslatot azután vette le napirendjéről, miután a vitában kiderült, hogy e módosítással a 2000-ben elutasított javaslatot is el kellene fogadnia.
MTI - fidesz.hu