Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irak: 23 ezer áldozat tavaly

Az iraki halálos áldozatok számának valószínű emelkedéséről beszélt hétfőn a bagdadi egészségügyi minisztérium egyik vezetője, de nem volt hajlandó kommentálni azt a sajtójelentést, amely szerint tavaly mintegy 23 ezer polgári személy és rendőr vesztette életét erőszakos cselekményekben az arab országban.


Dátum: 2007-01-08 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:49.035040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az említett adatot a The Washington Post című amerikai napilap közölte hétfőn, megjegyezve, hogy az információ az iraki egészségügyi tárca egyik tisztviselőjétől származik. Az újság birtokába jutott adatok szerint a múlt év második felében megháromszorozódott a halálos áldozatok száma az első félévhez képest. A tendencia nehezen igazolható más statisztikákkal, Irakban ugyanis nagyon kevés adatot hoznak nyilvánosságra, a miniszterek pedig egyenesen arra utasították tárcáik tisztviselőit, hogy ne tegyenek közzé áldozati statisztikákat.

Hakim az-Zamili, az egészségügyi miniszter helyettese úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri az áldozatok pontos számát, de a minisztertől úgy hallotta, hogy az emelkedett.

A The Washington Post cikke szerint a múlt év második felében 17 310 polgári személy és rendőr lelte halálát erőszakos cselekményekben Irakban, szemben az első félév 5640 halálos áldozatával.

A lap forrása mindazonáltal megjegyezte, hogy az áldozati mérleg nem végleges és még emelkedhet.

Irakban minden ilyen statisztika hitelessége vitatható. A bagdadi kormány korábban beszüntette a hasonló adatok közzétételét, afeletti nyilvánvaló csalódottságában, hogy képtelen volt visszaszorítani az erőszakot, amely részben a kormányzó pártokhoz névlegesen hűséges milíciák számlájára írható.

Az Egyesült Államok, amely szilveszter előtt veszítette el háromezredik katonáját Irakban, szintén nem tesz közzé ilyen adatokat.

A The Washington Post által közölt számok magasabbak annál, amilyeneket az iraki belügyminisztérium közölt januárban a brit hírügynökséggel. Eszerint 12 320 polgári személyt, 1231 rendőrt és 602 iraki katonát, valamint 2122 "terroristát" öltek meg tavaly az arab országban. A belügyi tárca adatai azonban részleges tájékoztatásnak tekintendők és inkább a tendenciákra lehet következtetni belőlük.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek