Muzulmán az USA ENSZ-nagykövete
George Bush amerikai elnök Zalmay Khalilzad eddigi bagdadi nagykövetet jelölte az Egyesült Államok ENSZ-képviselőjének, helyére pedig Ryan Crocker eddigi pakisztáni nagykövet lép - jelentette be hétfőn Washingtonban Condoleezza Rice külügyminiszter.
Dátum: 2007-01-09 07:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:49.595442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 55 éves, afgán származású, muzulmán vallású Khalilzad az ellenzéki (demokrata párti) nyomásra decemberben lemondott John Boltont váltja a világszervezetnél, ha a szenátus jóváhagyja az elnöki jelölést. Az 57 éves, arabul folyékonyan beszélő Crocker 2004 óta volt kabuli nagykövet a Közel-Kelet egyik legjobb ismerője a külügyminisztériumban.
Az elnök jelentősen átalakítja kormányát, ezzel kapcsolatban a hétfőit megelőzően már számos bejelentés volt. Az iraki nagyköveti posztot érintő változásokkal szorosan összefügg, hogy Bush közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban bejelenti új iraki stratégiáját.
MTI - fidesz.hu