Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenöt évre ítélték a terroristát

Tizenöt év börtönbüntetéssel sújtotta a hamburgi tartományi felsőbíróság hétfőn a 2001. szeptemberi amerikai terrormerényleteket elkövető tettesek egyik segítőjét, a német hatóságok által már többször elítélt, később mégis szabadlábra helyezett, marokkói származású Munir el-Motaszadeket.


Dátum: 2007-01-09 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:49.892853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Motaszadek ügyében ez volt a harmadik ítélet, amely annak nyomán született, hogy tavaly novemberben a szövetségi bíróság újratárgyalást rendelt el. A karslruhei testület ugyanis egyértelműen bűnösnek mondta ki a marokkói származású Motasúadeket az Egyesült Államok elleni terrorcselekmények végrehajtásának segítésében, s az illetékes hamburgi bíróságot az ügy újratárgyalására utasította. A hamburgi felsőbíróság a késő esti órákban hozta meg ítéletét, maximális büntetéssel sújtva a 32 éves marokkói férfit. A bíróság bűnösnek mondta ki Motaszadeket 246 konkrét gyilkosság elkövetésének segítésében, továbbá abban, hogy terrorista szervezet tagja volt.

A korábbi bírósági tárgyalások során Munir el-Motaszadeket egy hamburgi bíróság 2005 augusztusban hét év börtönbüntetésre ítélte terrorista szervezkedésben való részvétel vádjával. Az akkori már a második pere volt Hamburgban. Az első perben, 2003-ban Motaszadeket 15 év elzárásra ítélték, de a német szövetségi bíróság hatálytalanította az ítéletet, mert hiányosságokat fedezett fel a bizonyítási eljárásban. Mindkét perben azt hozták fel ellene, hogy terrorista szervezet tagjaként segédkezet nyújtott több mint háromezer ember meggyilkolásához, segítette a 2001. szeptember 11-én New Yorkban és Washingtonban végrehajtott merényletek előkészítését.

Egyes vélemények szerint a marokkói férfi a terrortámadások végrehajtásában fő szerepet vállaló Mohamed Atta csoportjának kemény magjához tartozott. A hamburgi bíróság 2005-ben azonban formailag eltekintett a bűnrészesség vádjától, s csak abban találta vétkesnek

Motaszadeket, hogy terrorista szervezet tagja volt. A marokkói férfi és ügyvédei panaszt emeltek a 2005 augusztusi, második ítélet ellen, s a német szövetségi bíróság - ismét a bizonyítási eljárás hiányosságaira hivatkozva - helyt adott panaszuknak. Ezt követően elrendelték ideiglenes szabadlábra helyezését, utalva arra, hogy a benyújtott fellebbezések kapcsán újabb döntés születik majd. Tavaly novemberben azonban a karlsruhei bíróság Motaszadeket mégis bűnösnek találta, s ennek nyomán a terrorista tevékenységgel gyanúsított férfit letartóztatták.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek