Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harmadával csökkennek a kiegészítő területalapú támogatások

Idén harmadával csökkennek a kiegészítő területalapú támogatások. A jogosultak ezúttal hektáronként 12.405 forintot vehetnek fel, szemben a korábbi 19.142 forinttal.


Dátum: 2007-01-09 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:50.176498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Idén 160 ezer hazai gazdálkodó jogosult területalapú támogatásra - tájékoztatott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Soproni Horváth Lajos sajtófőnök elmondta, hogy a hónap közepén megkezdik a nemzeti kiegészítő rész kifizetését. A támogatások uniós részének utalásával is vannak még elmaradásk, de a ma kiadott kormányszóvivői közlemény szerint a "gazdák többsége már megkapta" ezt a pénzt. A hiány pótlását január végére ígéri a kormány.

A jogosultak ezúttal viszont hektáronként csak 12.405 forintot vehetnek fel nemzeti kiegészítésként, szemben a korábbi 19.142 forinttal. A sajtófőnök a csökkenést a többi között a jogosnak minősített túligénylésekkel, az állattenyésztés és a tejtermelők nagyobb támogatásával, valamint azzal indokolta, hogy a gabona uniós intervenciós felvásárlásának költségeit is a nemzeti támogatás forrásaiból fedezte az agrárminisztérium.

Egy e témával foglalkozó kormányszóvivői közlemény szerint 2006. december végéig 175 ezer gazdálkodónak mintegy 81,6 milliárd forintot fizetett ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, 2007. január végéig pedig további 25 ezer gazdálkodónak folyósítanak még csaknem 40 milliárd forintot.

"A gazdák az európai uniós forrásból hektáronként 24 ezer 421 forint területalapú támogatásra jogosultak, de a kormány emellett hozzávetőleg 160 ezer gazdálkodónak hektáronként további 12 ezer 405 forintot fizet ki nemzeti kiegészítésként, ezzel segítve a magyar gazdálkodók versenyképességének növelését" - tartalmazza a közlemény, mely arra is kitér: a hazai támogatások kifizetése januárban kezdődik meg, a gazdák összesen 78 milliárd forint juttatást kapnak a nemzeti költségvetésből, amiből a szántóföldi növényekre 44 milliárd forint jut.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek