Sorozatban veszti a pereket a rendőrség
Jogszerűtlen intézkedései miatt a rendőrség sorozatban veszíti el a szabálysértési eljárásokat az október 23-án brutálisan bántalmazott és őrizetbe vett állampolgárokkal szemben. A napokban a Fővárosi Bíróság jogerősen megállapította, hogy a rendőrség törvénysértő módon állított elő tüntetőket. Eközben lapinformáció szerint egyes rendőri vezetők szándékosan szabotálják az október 23-i hatósági túlkapások kivizsgálását.
Dátum: 2007-01-09 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:50.470946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Törvénysértő és jogellenes módon állított elő a rendőrség négy férfit október 23-án hajnalban a Kossuth tér kiürítése után - állapította meg a Fővárosi Bíróság (FB) a napokban hozott jogerős végzésében. Ezzel hatályon kívül helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság október 26-i, gyorsított eljárásban meghozott határozatát, amely az egyik "szabálysértőt" 50 ezer forintos pénzbírsággal, a többieket pedig két-két napi elzárással sújtotta. Az FB megállapította, hogy az elsőfokú bíróság "elmulasztotta a tényállás teljes körű feltárását, a bizonyítási anyag egy részét tartalmuktól eltérően, illetve azokkal ellentétesen mérlegelte, és az egyébként iratellenesen megállapított tényekből további tényekre, így a szabálysértési felelősségre is téves következtetést vont le, és törvénysértően alkalmazott joghátrányt".
A jogszerűtlenül elítéltek egyike a rendőrségi körözés alatt álló Budaházy György barátjaként ismert Könnyű Károly, akit két társával együtt a Bajcsy-Zsilinszky út-Nagymező utca környékén bilincseltek meg és állítottak elő. Érdekesség, hogy a negyedik őrizetbe vett férfi előzőleg nem is járt a Kossuth téren: ő egy éjszakai buszjáratról kényszerült leszállni, és ezután fogták el a rendőrök.
A bíróság döntését Grespik László ügyvéd a Magyar Nemzetnek úgy kommentálta: immár jogerősen kimondták, önmagában azzal, hogy valaki egy be nem jelentett tüntetésen vesz részt, nem követ el szabálysértést. Hozzátette, megkezdődött az az ugyancsak október 23-hoz kapcsolódó közigazgatási per, amelyet 261 felperes képviseletében indított a BRFK ellen tüntetésfeloszlatás jogellenességének megállapítására. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója a jogerős bírósági végzés írásos változatának kézhezvételéig nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője elmondta, ez sorozatban már a harmadik jogerős végzés, amely kimondja, a rendőrség törvénysértő módon állított elő tüntetőket október 23-án. Még novemberben Molnár Balázsnak (a Kuruc.info internetes oldal szerkesztőjének) és társainak, majd Kollár Tibornak adott igazat a bíróság - emlékeztetett az ügyvéd. Gaudi-Nagy Tamás hangsúlyozta: emellett több tüntető elleni büntetőeljárást is megszüntetett az ügyészség a közelmúltban.
Eközben a Népszava ügyészségi forrásokra hivatkozva tegnap azt írta: egyes rendőri vezetők kifejezetten szabotálják azokat az eljárásokat, amelyek az október 23-án bűncselekmények sorozatát elkövető beosztottjaik ellen folynak, a szakaszparancsnok rendőrök egymásra mutogatnak, és próbálják megvezetni az ügyészeket. Ennek köszönhetően továbbra sincs egyetlen gyanúsítottja sem az október 23-i brutális rendőri akcióknak, miközben a tüntetők-megemlékezők közül gyorsított eljárásban sokakat már elítéltek.
Kikosarazták Szilit. Ameddig a biztonsági kockázat fennáll, semmit nem tehetnek a Parlament körüli műveleti terület csökkentéséért - ezt válaszolta Jenei Zoltán, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára Szili Katalinnak. A házelnök ugyanis azt kérte előbb Gergényi Pétertől, majd annak elutasító válasza után a rendészeti tárcától, hogy korlátozzák vagy szüntessék meg a Kossuth téri műveleti területet. Ismeretes, október 23. óta a rendőrség biztonsági okokra hivatkozva lezárva tartja a tér nagy részét.
MNO - fidesz.hu