Chávez felgyorsított szocialista forradalma
Felgyorsította szocialista forradalmát hétfőn Hugo Chávez venezuelai elnök, aki hatáskörének megnövelését kérte a kongresszustól, bejelentette több villamosenergia-ipari és a CANTV távközlési vállalat államosítását, valamint a nemzeti bank önállóságának megszüntetését.
Dátum: 2007-01-09 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:51.635743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Chávez, akit az elsöprő győzelemmel választottak újra a múlt hónapban, szenvedélyes beszédben fejtette ki politikáját, új tápot adva az ellenzék vádjainak, amelyek szerint kubai típusú, központosított állam létrehozására törekszik. Az elnök bejelentette, hogy "forradalmi felhatalmazó törvényt" nyújt be a parlamentbe, amelynek segítségével rendeletekkel hozhat törvényeket a szocialista gazdasági csomagok elfogadtatására. A törvényt várhatóan elfogadja majd a kongresszus, amelyben az elnök hívei vannak többségben. "Semmi vagy senki sem akadályozhat meg abban, hogy folytassuk a venezuelai szocializmus ... a mi szocializmusunk irányvonalát" - jelentette ki az elnök a kormány eskütétele után Caracasban mondott beszédében, amelyet a televízió is közvetített.
Chávez, aki 1999 óta van hivatalban, bejelentette, hogy államosítani fogja az ország legnagyobb távközlési vállalatát, a CANTV-t, valamint több villamosenergia-ipari céget. Chávez tavaly tűzött össze a CANTV-vel, amelyet államosítással fenyegetett meg, ha nem igazítja a nyugdíjjárulékokat a minimálbér szintjéhez. Az új törvény lehetővé teszi majd az államfő részére, hogy véget vessen az Orinoco-medencében működő több kőolajipari vállalat feletti külföldi ellenőrzésnek. A jogszabály más gazdasági, szociális, biztonsági és védelmi kérdésekben is döntési joggal ruházza majd fel az elnököt. A központi bank nem lehet önálló, ez neoliberális tézis - szögezte le Hugo Chávez. Az elnök beszéde után a venezuelai részvények több mint egy százalékot estek.
Chávez beszédében idiótának nevezte és lemondásra szólította fel az Amerikai Államok Szervezete (OAS) főtitkárát. José Miguel Insulza korábban bírálta a venezuelai kormányt, amiért nem újította meg az ellenzéki hangvételű RCTV televízió működési engedélyét.
MTI - fidesz.hu