Fábryval utazik Szekeres Irakba?
Népszerű televíziós személyiségeket keresett meg a Honvédelmi Minisztérium (HM), hogy elkísérjék Szekeres Imre honvédelmi minisztert missziós látogatásaira. A kommunikációs akció mostanra beérett, vagyis a tárcavezetőt a hét végi iraki útján várhatóan elkísérik olyan televíziós showmanek is, mint Fábry Sándor, az RTL Klub szórakoztató műsorának és Friderikusz Sándor, az ATV közéleti magazinjának vezetője.
Dátum: 2007-01-09 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:51.922885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Irakban jelenleg tizenhét katonánk szolgál, akik főként kiképzőtisztként látják el feladataikat az arab országban. A látogatás különös lehet tehát abból a szempontból is, hogy a látogatók küldöttsége közel akkora létszámban jelenik meg majd Irakban, mint ahányan várják őket a polgárháborús térségben.
Hírügynökségi információk szerint Fábry Sándor már elfogadta Szekeres Imre meghívását, és ha ezt teszi Friderikusz is, nem mindennapi utazásban lehet része a honvédség An-26-os szállítógépén Irakba repülő miniszternek és kíséretének. Köztudott ugyanis, hogy Fábry Sándor a jelenlegi miniszterelnök egyik legnagyobb kritikusa, Friderikusz viszont többek között arról híresült el, hogy egykoron Lendvai Ildikóval, az MSZP frakcióvezetőjével tárgyalt mobiltelefonon a közszolgálati televízió elnöki posztjára beadott pályázatának esélyeiről.
Fábry a kiszivárgott hírek szerint a helyszínen kívánja megismerni a közel-keleti országban szolgáló magyar békefenntartók életét, ottani élményeiről pedig az Esti Showder valamelyik februári adásában fog beszámolni.
A HM-ben elismerték, hogy valóban meghívtak a szakminiszter iraki útjára több olyan neves televíziós újságírót, akik a hírműfajoktól eltérő műsorokat vezetnek hazai tévécsatornákban. A honvédelmi tárca azt várja a közkedvelt tévések részvételétől, hogy ezáltal új oldalról is be tudják mutatni a hazai nézőknek a misszióban szolgáló katonák mindennapjait - közölte Bocskai István, a HM szóvivője.
MNO - fidesz.hu