Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szomáliát is bombázza az amerikai légierő

Feltételezett al-Kaida rejtekhelyek ellen intézett rakétatámadást az amerikai légierő egyik nagy tűzerejű gépe Szomália déli részén hétfőn. A támadásnak sok halottja van, pontos számokat egyelőre nem tudni - közölte a hírt megerősítő szomáliai kormány.


Dátum: 2007-01-09 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:53.098463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az AC-130-as csatagép egy Badel nevű települést bombázott, a lövedékek a célpontokat pontosan eltalálták - közölte kedden a szomáliai kormány szóvivője. A támadás után rengeteg holttest feküdt az utcákon, de azt egyelőre nem tudni, pontosan hányan és kik haltak meg.

A célba vett terroristák között volt az al-Kaida nemzeközi terrorszervezet egyik kelet-afrikai vezetője, illetve az egyik olyan tag, aki a feltételezések szerint részt vett a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetségek elleni 1998-as merényletekben. A két robbantásban összesen 224-en haltak meg.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek