Rumsfeld: Washington nem akarja Irak balkanizálódását
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint kiváló az együttműködés az arab országok és az Egyesült Államok között Irakkal kapcsolatban, és Washington nem akarja Irak balkanizálódását.
Dátum: 2002-12-11 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:43.222496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nincs abban semmi különös, hogy kiváló ez az együttműködés, hiszen az arab országok jól ismerik Szaddám Huszein iraki elnököt. Nem éppen a kedvencük, hiszen többször is megfenyegette és törvénytelennek minősítette ezeket az országokat" - mondta Rumsfeld az LBC libanoni műholdas tévéadónak adott nyilatkozatában, amelyet szerdán ismertetett az al-Hajat című, számos országban megjelenő arab nyelvű napilap.
Arra a kérdésre, hogy az Irak elleni esetleges támadás esetén Szaúd-Arábia együttműködne-e az Egyesült Államokkal, azt válaszolta: "a legjobb, ha minden arab ország maga dönti el, hogy mit akar csinálni. Szuverén országokról van szó, nekik kell eldönteniük, hogy hogyan segítenek nekünk. Mi a lehető legtöbbet szeretnénk a részükről. Minden arab ország azt szeretné, ha Szaddám a lehető leghamarabb távozna. A háború a legvégső megoldási lehetőség. Az Egyesült Államoknak nincs szándékában Irakra erőltetni bármilyen hatalmi modellt. Nem akarjuk az ország balkanizálódását sem. Ez alapelv és nem vita tárgya" - mondta Rumsfeld az AFP szerint.
Az afrikai körúton lévő miniszter az interjút az Afrika szarván található Dzsibutiban adta, ahol meglátogatta az ott állomásozó mintegy kilencszáz amerikai katonát. A harci alakulat feladata az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet afrikai sejtjeinek felderítése és felszámolása. A következő napokban újabb néhány száz amerikai katona érkezik a volt francia gyarmati ország Lemonier nevű táborába.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) állítólag titokban Predator típusú pilóta nélküli felderítő repülőgépek indítására használ egy dzsibuti repülőteret. A gépek élő televíziós képet közvetítenek lehetséges földi célpontokról, és bármelyiket meg tudják semmisíteni Hellfire típusú rakétával.
November 4-én egy Predator által kilőtt rakéta találta el Jemenben azt a gépkocsit, amelyben az al-Kaida egyik aktivistája és további öt személy utazott. (Jemen az Arab-félsziget déli csücskén, Dzsibutihoz légvonalban nagyon közel helyezkedik el.)
Rumsfeld dzsibuti látogatása idején történt, hogy spanyol hadihajók a térségben feltartóztatták az állítólag Jemenbe Scud típusú rakétákat szállító, észak-koreai legénységű és valószínűleg Észak-Koreából indított kereskedelmi hajót. A védelmi miniszter ezzel kapcsolatban a sajtónak nyilatkozva megismételte a Phenjannal szembeni amerikai vádat: Észak-Korea továbbra is a világ legfőbb rakétatechnikai szállítója.
A védelmi miniszter kedden az eritreai és az etióp vezetőkkel találkozott Aszmarában, illetve Addisz-Abebában. Mindkét ország lelkesen támogatja az Egyesült Államok terrorizmus elleni hadjáratát. Rumsfeld Dzsibutiból Katarba utazik tovább, majd haza Washingtonba.
MTI - fidesz.hu