Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szakadék szélén a kisvállalkozások

Vízválasztó lehet 2007 első néhány hónapja a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) életében: az adó- és járulékteher növekvő súlya alatt sok kis cég kerülhet a csőd szélére. Arról még nincsenek hivatalos összesített adatok, hogy a nyári megszorítások után hányan számolták fel vállalkozásukat, ám a tízezres szám nem tűnik túlzónak. És a java még csak most jön...


Dátum: 2007-01-09 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:53.400377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Már az ősz elején komoly többletterheket rakott a kormány a magyar kisvállalkozásokra, január 1-jétől pedig újabb szigorítások léptek életbe. Egyelőre nem tudni mindezek hatására hány vállalkozás tevékenysége lehetetlenül el, de a következő hónapokban sok kkv sorsa pecsételődik meg - vázolta fel a nem túl biztató körképet a Magyar Nemzet kérdésére az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke. Szűcs György hozzátette: a vállalkozások számának alakulásáról pontos adatok nem érhetők el, annyit azonban tudni lehet, hogy 2006 második felében mintegy 25 ezer vállalkozó adta vissza engedélyét. Igaz, ebben az időszakban több mint tízezer új engedély is gazdára talált. A visszaesés a kereskedelemben és az áruszállításban tűnik jelentősnek, végleges számokat azonban csak az adóbevallások februári benyújtása után lehet mondani. A kisvállalkozások többsége ugyanakkor egyelőre kivár: ezekben a hetekben dől el, hogy a tovább emelkedő minimum járulékalap, az elvárt adó életbelépése, valamint a rosszabb működési körülmények hány. céget taszítanak csődbe vagy kényszerítenek a feketegazdaságba. Különösen súlyosnak tűnik a nyugdíjas vállalkozók helyzete, akiknél közel negyedével nőtt a járulékteher mértéke.

Hasonló jelenségekről számolt be egy minapi fórumon Csomor Gábor, a Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója, aki 2007-ben több száz milliárd forintos tőkekivonásra számít, s tart a kkv-szektor további eladósodásától. A kényszerhelyzet jele az is, hogy még mindig nem született megállapodás az Országos Érdekegyeztető Tanácson, ahol egyik fél sem tud engedményeket tenni.

Az egyéni vállalkozói igazolványok tömeges visszaadására számítanak az önkormányzatok is. Hódmezővásárhelyen pontos kimutatást készítették arról, hogy idén hányan igényeltek s hányan adtak vissza vállalkozói igazolványt. Az adatokból kiderül, hogy május kivételével minden hónapban lényegesen többen voltak azok, akik megszüntették vállalkozói tevékenységüket. A legdrámaibb helyzet az őszi adócsomag hatására állt elő: szeptembertől november végéig összesen 143-an adták vissza igazolványukat Hódmezővásárhelyen, ahol bizonyosak abban, hogy a legújabb szigorítások miatt számos egyéni vállalkozói jogviszony szűnik majd meg.

Ismeretes, hogy a magyar vállalatok 97 százaléka a kis- és középvállalkozói szektorba tartozik: ők adnak munkát a dolgozók közel kétharmadának, - miközben a GDP felét szintén ők állítják elő.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek