Megszűnik a Mustang termékek gyártása Marcaliban
Bezárja legnagyobb közép-európai gyártókapacitását a német Mustang GmbH, Magyarországon 400 dolgozót küldenek el - erősítette meg a Napi Gazdaságnak a cég marcali igazgatója.
Dátum: 2007-01-09 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:54.615754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyár megszűnésével március végéig több mint 400 dolgozót bocsátanak el - mondta Birgid Rose, a Mustang Marcali ügyvezető igazgatója. A világ egyik legnagyobb farmergyártója és -forgalmazója, a folyamatosan növekvő költségek miatt korábban a német és a nyugat-európai, a közelmúltban pedig lengyelországi és oroszországi üzemét is bezárta.
A továbbiakban a cégnél előtérbe kerül a bérgyártás, illetve a távol-keleti termelés. Ugyanakkor a térségben, és a Közel-Keleten is - elsősorban franchise-partnerek révén - a Mustang folyamatosan fejleszti kereskedelmi hálózatát.
MNO - fidesz.hu