Kína új fegyvereket fejleszt
A terveknek megfelelően látják el saját fejlesztésű fegyverekkel a kínai hadsereget.
Dátum: 2007-01-09 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:58.189430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kína tavaly a saját fejlesztésű fegyverrendszerek több tesztelését fejezte be - jelentette be tegnap Pekingben a védelmi iparért felelős tudományos miniszter, Cang Jün-csuan, aki a Csien-10-es harci gépet említette, amikor azt bizonygatta, milyen jelentős technikai fejlődést értek el. A többfunkciós vadászgép fejlesztése a kínai sajtó szerint is "történelmi ugrás előre". Peking a világ negyedik olyan állama, amely maga fejlesztett ki modern vadászrepülőt, emlékeztetett ezzel kapcsolatban a Reuters. A brit hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő katonai forrás a Csien-10-est az orosz Szuhojokkal hasonlította össze, azt állítva, hogy a kínai vadászgép jobb a SZU-27-esnél, de rosszabb a SZU-30-asnál. A gépről múlt pénteken ötperces videofelvételt mutattak be kínai újságíróknak, külföldieket azonban nem engedtek be a sajótájékoztatóra.
A Csien-10-es 1998-ban szállt fel először, és 2003-tól van hadrendben; gyártója a Kínai Légiipari Kft., amely a kínai légierő fegyvereinek és fegyverzetének kilencven százalékát gyártja. Eddig tizenötezer repülőt, ötvenezer repülőmotort és tízezernél több rakétát gyártott, s eladásai már a hatodik évben folyamatosan nőnek.
A tudományos miniszter tegnap elmondta azt is, hogy az új fegyverekkel a terveknek megfelelően látják el a hadsereget. A Hsziaolong vadászgépeket, valamint a Liejing és Sanjing kiképző repülőgépeket már ma is használják. "A kínai fegyveriparnak a tavalyi volt a legjobb éve a gyártást és az eladást illetően is" - mondta Cang. Tavaly az előző évihez képest 17 százalékkal nőtt a termelés és 25 százalékkal a bevétel.
magyarhirlap.hu - fidesz.hu