Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drámaian romlott a magyar cégek fizetőképessége

Az elmúlt évben több, mint 15 százalékkal nőtt annak a valószínűsége, hogy a cégek fizetésképtelenné válnak, 2006-ban a vállalkozások 3,15 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit - áll a Coface Hungary MTI-hez eljuttatott elemzésében.


Dátum: 2007-01-09 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:21:58.757291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Múlt évben a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon 17,8 százalékkal ugrott meg, ami háromszorosa a 2005-ben mért 5,8 százalékos emelkedésnek. Eközben a regisztrált cégek száma csupán 2,13 százalékkal emelkedett, így tavaly már nagyjából minden harmincadik hazai cég került válságba - derül ki a friss elemzéséből. A leginkább kockázatosnak a biztonsági tevékenység, a textil- és építőipar számít. A helyzet annál is inkább aggasztóbb, mivel a Coface tapasztalatai szerint a Magyarországon működő cégek többsége még a legelemibb lépéseket sem teszi meg annak érdekében, hogy csökkentse a kinnlevőségeivel kapcsolatos kockázatokat.

A kockázat kezelési kultúra terjedése sem állhatja útját a gazdasági szerkezet átalakulásának. Hosszú távon az importra építő, érdemi versenyelőny nélküli cégek tömeges megszűnésére kell felkészülni. A kereskedelem helyett (ma az ilyen jellegű cégek a tipikusak) az egyedi ötletre épített gyártással lehet a vállalkozások hosszú távú fennmaradását biztosítani. A Coface elemzői szerint igen nehéz két-három esztendő következik, az egész gazdaságon átívelő kockázatnövekedésre kell felkészülni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek