Elcsúsztak a jégen a szocialisták
"Mániákus szerzésvágy..., taposó tülekedés" - így jellemezte napjaink hazai valóságát egy darab kapcsán a Népszabadság epés tollú színikritikusa, M.G.P. 2002. december 2-án. Nem csoda hát, ha ebben a tülekedésben azért meg-megmutatkozik a szocialisták valódi arca, hiába igyekszik ezt a média palástolni. Amint az várható volt, a Parlament előtti jégen is elcsúsztak. A szerencsejátékokból befolyó összegekből fizetett jégpályát ugyanis egy olyan cég építi, amelynek kültagja XVIII. kerületi szocialista képviselő, az egykor BIT-es, Köztársaság-téri Hámori László - beltagja pedig az apa.
Dátum: 2002-12-11 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:43.904368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Békés karácsonyt Európa - Jégpálya az Országház előtt"
Ezzel a címmel írt ki közbeszerzési eljárást a Miniszterelnöki Hivatal. Nagyon sok pályázat érkezett, a MeH sajtóosztályának keddi tájékoztatása szerint 24. Ezek közül az vitte el a pálmát, amellyel kapcsolatban, az aktuális cégkivonatot olvasva, felvetődik a kérdés: jogosult-e egyáltalán jégpályát építeni? (A cég tevékenységi körébe tartozó textilkészítés, napilapkiadás, bútorgyártás, "alkotó és előadóművészet", művészeti kiegészítő tevékenység mindenesetre nem a jégpályák világát idézi fel, mint ahogyan a máshova nem sorolható egyéb szórakoztatás és egyéb sporttevékenység sem.)
A nyerő szocialista
Bizony, a győztes szocialista képviselő a XVIII. kerületben. Erős a gyanú tehát: leginkább ez lehetett a Szín-lap Bt. (székhelye: 1188 Budapest, Határ út 16/A) kiválasztásának oka, természetesen a közbeszerzési jogszabályok korrupciót elvető és a párthovatartozás szerinti odaítélést elutasító részeinek "megfelelően". Mindenesetre Hámori László Zoltán, a Szín-lap Bt. beltagja ugyanazon címen - Határ út 16/A - lakik, amelyben képviselő fia, Hámori László, a kültag, és ugyanitt működik (nyilván jól elkülönítetten, külön helységekben!) maga a kiválasztott cég is. Amely így alig kötődik az egykori BIT-es, a Köztársaság tér korábbi munkása, jelenlegi szocialista képviselő mindennapjaihoz, jövedelméhez.
Szocialista panamák
Bár nem lehetséges számon tartani a szocialisták panamáit, a legutóbbira azért érdemes emlékezni. Nagy Sándor a kormányváltás óta eltelt idő alatt először botrányosan, helyenként vesztes országgyűlési képviselőjelölteket, pártkatonákat ültetett a kistérségi megbízotti székekben, majd most új botrány kapcsolódik nevéhez. A budai Hattyúházban öt emeleten, mintegy 4000 négyzetméternyi irodát bérel a MeH Nagy Sándor politikai államtitkár apparátusának, valamint a kancelláriához tartozó Területfejlesztési Hivatalnak, derült ki a múlt héten. A bérleti díj egy évig havonta nettó 83 ezer euró, 2003 végétől pedig 73 ezer euró, vagyis majdnem évi negyedmilliárd forint. Más, kihasználatlan irodaházakat a tárgyalásos pályázatra nem hívtak meg. Nagy Sándor Hattyú-dalát sajtóértesülések szerint egy beosztottja kirúgásával, sakknyelven szólva gyalogáldozattal kívánják ellentételezni, meg nem történtté tenni.
Mániákus szerzésvágy, taposó tülekedés
"Mániákus szerzésvágy..., taposó tülekedés" - így jellemezte napjaink hazai valóságát a Népszabadság epés tollú színikritikusa, M.G.P. 2002. december 2-án. Nem csoda hát, ha ebben a tülekedésben azért meg-megmutatkozik a szocialisták valódi arca, hiába igyekszik ezt a média palástolni. Meglepő lett volna, ha épp a jégen nem csúsznak el.
fidesz.hu