Molnár Lajos színjátéka
Az egészségügyi miniszter tovább folytatja felelőtlen politikáját. Az, amit ő egészségügyi reformnak nevez, az eddig sem volt az, hiszen semmi mást nem tartalmazott, mint a kórházak leépítését és folyamatosan növekvő káoszt eredményezett - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András.
Dátum: 2007-01-09 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:01.368760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szóvivő-helyettese utalva a tárca honlapján ma közzétett, Molnár Lajos által jegyzett ágylistára, leszögezte: pártja nem ért egyet a szakmaiságot nélkülöző, csak gazdasági és politikai lobbi érdekeket érvényesítő reformnak nevezett intézkedéscsomaggal. Csak gazdasági és politikai lobbik harca határozza meg az ágyszámot az ország különböző régióiban; mindenfajta térségi, népegészségügyi adattól teljesen elkülönülve egyértelműen lobbi szempontok döntenek - húzta alá a politikus.
Mint fogalmazott, a kormány által a regionális egészségügyi tanácsokra (ret) kényszerített, regionális osztozkodás pedig egy újabb fejezete a kormány felelőtlen politikájának. A miniszteri javaslat alkotmányossági kérdéseket is felvet, hiszen a regionális tanácsokra hagyja a döntést, miközben régiók Magyarországon önkormányzati értelemben nincsenek. Azaz a választott önkormányzatok fölött születnek a döntések - tette hozzá.
A tárcavezető színjátékot űz, hiszen úgy tesz, mintha a döntések a regionális tanácsokban születnének meg, miközben ha nincs megállapodás, a minisztérium hozza a végső döntést a hatályos jogi szabályozás szerint - mondta, és hozzáfűzte: "nem zajlik tehát más, mint Molnár Lajos kísérlete arra, hogy egy színjáték keretében azt a felelősséget, ami a kórházi ágycsökkentések mögött van, megpróbálja a kiszolgáltatott önkormányzatokra és a regionális egészségügyi tanácsokra áthárítani, holott ez a felelősség az övé lenne."
Cser-Palkovics András emlékeztetett: a szabad demokrata miniszter nemcsak a régiókkal, az önkormányzatokkal, vagy a kórházakkal űz színjátékot, hanem most már úgy látszik, az MSZP-vel is, hiszen úgy néz ki, nem egyeztetett velük, ha pedig mégis, az ott született megállapodásokat nem tartja be. Felidézte a szocialista Schwarcz Tibor mai sajtótájékoztatóján elhangzottakat, amelyben a politikus arról számolt be, hogy a Molnár által előterjesztett lista eltér attól, mint amiben korábban megállapodtak.
"A javaslat tehát megoldásokat nem tartalmaz, csupán a káoszt növeli, és most már nemcsak az ország nyilvánossága előtt, hanem a kormánypártokon belül is egyértelművé kezd válni, hogy ez az egészségügyi reform megbukott Magyarországon" - zárta sajtótájékoztatóját a Fidesz szóvivő-helyettese.
fidesz.hu