Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Húszezerrel növelik az iraki csapatok létszámát

George Bush amerikai elnök új iraki stratégiájának legújabb tervezete 20 ezer újabb katona Irakba vezénylését javasolja - közölte egy nevének elhallgatását kérő amerikai védelmi minisztériumi illetékes.


Dátum: 2007-01-10 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:05.355393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katonák többségét várhatóan Bagdadban, mintegy 4000 főt pedig al-Anbár tartományban vonultatják fel még a hónap vége előtt.

A terv szerint az iraki tartományok feletti biztonsági ellenőrzést novemberig adnák át az iraki erőknek.

George Bush a tervek szerint helyi idő szerint szerda este kilenc órakor (közép-európai idő szerint csütörtök hajnali 3.00 órakor) televíziós beszédben ismerteti az új iraki stratégiát.

Az elnökkel a napokban konzultáló kongresszusi tagok szerint a Fehér Ház a jelenleg Irakban állomásozó 132 ezer fős kontingens újabb 20 ezer katonával történő megnövelését Núri el-Máliki kormányának konkrét politikai és gazdasági lépéseihez köti. Málikinak többek között fel kell oszlatnia a szunnita kisebbséget félelemben tartó síita félkatonai szervezeteket.

A Pentagon illetékese szerint először a jelenleg Kuvaitban állomásozó 82. légi deszant hadosztály 2. dandárját irányítanák át Irakba.

A képviselőházban és a szenátusban egyaránt többséggel rendelkező demokrata párti politikusok kedden ismét figyelmeztettek, hogy nem támogatják feltétel nélkül Bush iraki irányvonalát. Edward Kennedy szenátor bejelentette: törvénytervezetet nyújtott be a létszámnövelés megakadályozásáról. A javaslat szerint nem küldhetők újabb katonák Irakba és pótlólagos pénzeszközök sem használhatók fel a létszámnövelésre a kongresszus mindkét házának jóváhagyása nélkül - közölte Kennedy szenátor, aki a csapatok kivonásának megkezdésére szólított fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek