Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dekrétum az iszlám milíciák beolvasztásáról

Eli Mohamed Gedi szomáliai ideiglenes kormányfő dekrétumot adott ki, amelyben felszólítja az ország valamennyi fegyveres milíciáját: jelentkezzenek a kormányerők katonai és rendőri kiképző táboraiban - közölte szerdán a mogadishui kormány szóvivője.


Dátum: 2007-01-10 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:07.958231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő szerint azoknak, akik "nem felelnek meg a biztonsági erők igényeinek", más területen való képzést ajánlanak fel.

"Ha a világ megbékélt Szomáliát akar, segítenie kell nekünk a milíciák ügyének rendezésében" - szögezte le a szóvivő, aki nem volt hajlandó kommentálni az amerikai légierőnek az ország déli részén kedden végrehajtott támadását, amelynek célpontjai állítólag al-Kaida kapcsolatokkal rendelkező iszlám harcosok voltak. Az amerikai légitámadásnak legalább 19 civil áldozata volt.

Szomáliában, ahol 1991 óta polgárháború folyik, nagyon sokan viselnek fegyvert, szolgálataikat a legkülönbözőbb körök veszik igénybe a klánfőnököktől a kereskedőkig. A kormány, miután elűzte Mogadishuból az iszlám bíróságok milíciáit, igyekszik a fegyveres csoportokat a stabilitás érdekében leszerelni, mindenekelőtt a fővárosban. Ugyanakkor a hatóságok egyelőre lemondtak az erőszakos lefegyverzés tervéről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek