Amerikai-iraki hadművelet Bagdadban
Véget ért szerdára virradóra a Bagdad központjában lévő Haifa kerületben a szunnita lázadók ellen indított amerikai-iraki katonai akció.
Dátum: 2007-01-10 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:08.562457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai hadsereg közleménye szerint közel ezer amerikai és iraki katona vett részt a hadműveletben, amelynek során 21 személyt tartóztattak le. Veszteség egyik hadsereg soraiban sem volt. Az iraki belügyminisztérium még kedden este arról számolt be, hogy 50 lázadót megöltek.
Az iraki hadsereg páncélos egységei szerda reggelre feloldották a kerület főbb útjainak blokádját, és ismét helyreállt a normális gépkocsiforgalom.
A kormányhivatalokat és több, köztük az amerikai nagykövetséget védő "Zöld Zónától" alig két kilométerre fekvő Haifa a szunnita felkelés egyik központja.
Közben a Bagdad keleti részén fekvő Szadrváros síita negyedben kedden este két aknalövedék talált el egy házat és a támadásban négyen életüket vesztették.
Szerdán reggel a fővárostól 30 kilométerre délre fekvő Mahmúdíjában két gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel egy gáztöltő állomás mellett. Két polgári személy esett áldozatul a merényletnek. Ugyancsak autóba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe az északi Kirkuk városában. Áldozatokról innen nem érkezett jelentés.
Belehalt harc közben szerzett sérüléseibe kedden egy amerikai katona Dijala tartományban - közölte szerdán az amerikai hadsereg. A Pentagon adatai szerint 3005-re emelkedett a 2003. márciusi invázió óta Irakban meghalt amerikai katonák száma.
MTI - fidesz.hu