Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvényellenes fővárosi költségvetési rendelet?

"A Fővárosi Közgyűlés és városvezetés súlyos jogszabály-előkészítési hibája miatt az államháztartási törvénybe ütköző fővárosi költségvetési módosítást fogadott el. Az államháztartási törvény rendelkezése alapján az önkormányzatok költségvetési rendeleteiben szabályozni kell a hiány finanszírozását. A Fővárosi Közgyűlés a fővárosi költségvetési rendelet hibás módosításával több milliárd forintos hiány finanszírozásáról nem rendelkezett, ezzel törvénybe ütköző módon határozta meg a fővárosi költségvetést" - áll a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció közleményében.


Dátum: 2002-12-11 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:44.868240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció nevében Hutiray Gyula, dr. Mitnyan György és Németh Zoltán képviselők, a közgyűlés pénzügyi bizottságának tagjai levélben fordultak a Fővárosi Közgyűlés Jogi Bizottságához. Levelükben jelezték, hogy "A szeptemberben elfogadott 52/2002.(IX. 23.) fővárosi közgyűlési rendelet 1. paragrafus (1) bekezdése rendelkezett a bevételi főösszeg 12 milliárd forinttal való csökkentéséről és a hiány azonos összegű növeléséről, azonban a normaszövegben (vagyis az alaprendelet 1. paragrafus (7) bekezdésében) szabályozott finanszírozás felső határát - vélhetően a hibás jogszabály-előkészítés miatt - elmulasztotta módosítani. Ezt az ellentmondást az október 18-án elfogadott rendeletmódosítás szüntette meg.

A fentiekre tekintettel kénytelenek vagyunk azt a kérdést felvetni, hogy a szeptember 23. és október 18. közötti időszakban a főváros rendelkezett-e a törvények előírásaival összhangban álló költségvetési rendelettel. E kérdés megválaszolásához - véleményünk szerint - az adott időszakban hatályos költségvetési rendelet 1. paragrafus (6) és (7) által szabályozott, a hiány finanszírozásával vonatkozó rendelkezéseket kell összevetni az akkor hatályos rendelet 1. paragrafus (1) bekezdése által meghatározott hiány összegével.

Jelen ismereteink alapján azt kell feltételezzük, hogy a jóváhagyott hiányából ebben az időszakban a költségvetési rendelet több mint 6 milliárd forint finanszírozását nem szabályozta". A képviselőknek a jogi bizottsághoz intézett levelében felvetett probléma értelmében a Fővárosi Közgyűlés és városvezetés súlyos jogszabály-előkészítési hibája miatt az államháztartási törvénybe ütköző fővárosi költségvetési módosítást fogadott el. Az államháztartási törvény rendelkezése alapján az önkormányzatok költségvetési rendeleteiben szabályozni kell a hiány finanszírozását. A Fővárosi Közgyűlés a fővárosi költségvetési rendelet hibás módosításával több milliárd forintos hiány finanszírozásáról nem rendelkezett, ezzel törvénybe ütköző módon határozta meg a fővárosi költségvetést.

A Fidesz-MKDSZ-frakció képviselői a közgyűlés jogi bizottságánál kezdeményezik, hogy a bizottság tekintse át a jogszabály-ellenes helyzetet előidéző költségvetési rendeletmódosítás ügyét és tegye meg a szükséges lépéseket az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében.

Budapest, 2002. december 11.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek