Újabb amerikai légitámadás Szomália déli részén
Újabb támadást hajtott végre szerdán az amerikai légierő Szomália déli része ellen - közölte egy szomáliai kormányilletékes, nem bocsátkozva részletekbe.
Dátum: 2007-01-10 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:10.099523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai légierő már hajtott végre hasonló támadást a terület ellen, az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló iszlám harcosok jelenlétével indokolva az akciót.
A hétfői támadás eredményeként meghalt az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetsége ellen 1998-ban elkövetett merényletek egyik körözött tettese - közölte a szomáliai államfő kabinetfőnöke. Abdirizak Hassan szerdán elmondta, hogy az amerikaiaktól kapott tájékoztatás szerint a támadásban meghalt Fazul Abdullah Mohammed. Azt egyelőre nem tudni, hogy társa, Abu Talha asz-Szudáni, akit bombaszakértőnek tartanak, és egy másik gyanúsított, Száleh Ali Száleh Nabhán is meghalt-e.
A kabinetfőnök hozzátette: az átmeneti szomáliai kormány helyi hírszerzői jelentésekből értesült arról, hogy az iszlámisták egyik vezetője, Abdirahman Janaqow is meghalt az amerikai légitámadásban.
MTI - fidesz.hu