Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma temetik Lázár Ervint

Szerdán 15 órakor helyezik örök nyugalomra Lázár Ervint a Farkasréti temető művészparcellájában. A Kossuth-és József Attila-díjas író hosszantartó, súlyos betegség után 70 éves korában, december 22-én hunyt el.


Dátum: 2007-01-10 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:10.680402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A leginkább meséiről ismert író sajátos hangú, nyelvi leleménnyel és humorral fűszerezett történetei a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerűek. Filmszerű stílusa miatt írásaiból számos rádiós, színpadi és filmes feldolgozás készült.

1973-ban jelent meg máig legnépszerűbb könyve, A hétfejű tündér, melyből számos színpadi adaptáció is készült. Berzsián és Dideki című meseregénye szintén több feldolgozást ért meg. Könyvei három alkalommal kapták meg az Év Gyermekkönyve kitüntetést.

Több díjban, elismerésben részesült. 1974-ben József Attila-díjjal, 1980-ban Művészeti Alap Irodalmi Díjjal, 1981-ben pedig Állami Ifjúsági Díjjal tüntették ki. Déry Tibor-jutalomban 1990-ben részesült, 1992-ben elnyerte a Soros Alapítvány Életműdíját, majd 1995-ben az MSZOSZ-díjat is. Lázár Ervin 1996-ban Kossuth-díjat kapott.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek