Kórházreform: ígért fejlesztések helyett leépítések Komárom-Esztergomban
A regionális egyeztetésekkel ellentétben az egészségügyi miniszter Komáromban és a 2,2 milliárd forintért felépített kisbéri kórházban megszüntetné az aktív ellátást, ezzel a megye lehet a kórházreform vesztese Közép Dunántúlon - mondta el az MTI kérdésére szerdán a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke.
Dátum: 2007-01-10 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:15.573179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Méltatlan, hogy nem vették figyelembe a megye összes egészségügyi intézménye által jóváhagyott javaslatainkat, 100 ágy eltűnt a régiónak korábban ígért aktív férőhelyekből és Bakonyalja településeitől 80 kilométerre kerülne a kórházi ellátás" - foglalta össze véleményét Udvardi Erzsébet az egészségügyi miniszter hétfőn megismert javaslatáról. A bizottság elnöke, aki egyben Kisbér polgármestere is, rámutatott: nem tűnik ésszerű döntésnek, hogy a közelmúltban zöldmezős beruházásként épült, 2,2 milliárd forintért korszerű műszerekkel felszerelt kisbéri kórházban bezárják a belgyógyászatot, és 29 aktív ágy elvételével csak egy 77 fős rehabilitációs részleget hagyjanak meg.
Mivel Közép-Dunántúlon az országos átlag alatt volt a 10.000 lakosra jutó ágyak száma, korábban a régió képviselői ígéretet kaptak, hogy 240 férőhellyel bővítik a kórházi kapacitásokat. Udvardi Erzsébet rámutatott, hogy az új elképzelések szerint viszont már csak 194 új ágyat kap a régió. Komáromban a régiós egyeztetések után 109 aktív ágy és 15 ápolási ágy maradt volna, Molnár Lajos miniszter javaslatában azonban 100 krónikus ágy szerepel, így "az egyeztetések ellenére ott tartunk, ahol három hónappal ezelőtt" - mondta el az MTI-nek az intézmény igazgatója.
Schlezák Judit hozzátette, korábban 46 millió forintot nyertek egy pályázaton a komáromi kórház jelenlegi struktúrájának kialakítására. Jelenleg is építik a 200 millió forintba kerülő központi labort, valamint már tető alatt van az 52 milliós mentőállomás és központi ügyelet - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu