Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A tömegközlekedés drágulása ellen tiltakoznak a környezetvédők

Környezetvédők a tömegközlekedés drágulása ellen tiltakoznak, szerintük a legdrasztikusabb áremelések éppen a legkörnyezetbarátabb utazókat sújtják.


Dátum: 2007-01-10 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:16.929280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a megemelt jegyárak, és az eltörölt kedvezmények miatt valószínűleg egyre többen választják közlekedési eszközül autójukat, különösen a jelenlegi viszonylag alacsony üzemanyag-árak mellett. Ez a trend azonban senkinek sem érdeke - hangoztatta. A dugók gyakoribbá válása az autósokat, gyalogosokat, és kerékpárosokat egyaránt sújtja.

Az elnök leginkább a HÉV-jegyek árának emelését nehezményezi, amely az agglomeráció és a főváros között egyre kevésbé használt tömegközlekedést gyengíti tovább. Utalt arra, hogy amíg Budapesten mintegy 60-40 százalék a tömegközlekedés aránya az autós forgalomhoz képest, addig az agglomerációban 30-70 százalék a kocsik dominanciája. Ez az arány most várhatóan úgy romlik tovább, hogy a legzöldebb tömegközlekedési mód, a HÉV népszerűsége csökken. Lukács András különösen átgondolatlannak tartja a HÉV-eken a diákjegyek drasztikus drágítását. A főváros és Gödöllő között ingázó diákoknak a 3.250 forintos budapesti havi bérlet mellé kiegészítő HÉV-bérletet is kell vásárolniuk, ennek ára a tavalyi 1.311 forintról 5.650 forintra emelkedett. Az elnök szerint félő, hogy a diákok egy része HÉV-ről motorra száll át, ami nem csak a levegőt szennyezi, hanem balesetveszélyes is. Mindeközben a Levegő Munkacsoport szerint elenyésző a Fővárosi Önkormányzat magasabb jegyárból származó pluszbevétele. A tömegközlekedéstől ugyanis nemcsak emberek fordulnak el, de többen inkább vállalják a bliccelés kockázatát - vélekedik az elnök.

Lukács András a tömegközlekedés fontosságának érzékeltetéséül beszámolt arról, hogy Budapesten a gépjárművet igénybe vevő utazások közel kétharmadát a tömegközlekedés bonyolítja le. Ehhez azonban csupán az összes személyszállító jármű 0,5 százalékát, a személyszállítás összköltségeinek 18 százalékát használja fel, a közlekedési eredetű légszennyezés 6 százalékát bocsátja ki, a közlekedési balesetek 3 százalékát okozza, és az összes gépjármű által elfoglalt terület 2 százalékát veszi igénybe. Ezzel szemben az utazások egyharmada személygépkocsihoz kötődik. Ehhez a járművek 99,5 százalékát, a költségek 82 százalékát használják el az emberek, miközben a légszennyezés 60 százalékát, a

a közlekedési balesetek nagy százalékát okozzák, s a terület 98 százalékát foglalják el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek