Molnár-féle reform: tönkreteszik a svábhegyi gyermekkórházat?
Csak 20 aktív ágyat javasolt az egészségügyi miniszter a svábhegyi gyermekkórháznak. Ez 160-nal lenne kevesebb az eddiginél. A kórház nem tudja, miként lehetne a javasolt ágyszámmal fenntartani az intézményt - közölte a kórház közalkalmazotti tanácsának elnöke.
Dátum: 2007-01-10 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:17.260458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Stéger Gabriella közölte: eddig 180 ágyuk volt, a minisztérium javaslata szerint azonban csak 20 aktív, 70 krónikus és 30 rehabilitációs ellátáshoz szükséges ágyuk lesz.
Mint mondta, azt szeretnék, ha további 60 ágyra kapnának engedélyt, de már 20-szal is beérik.
MNO - fidesz.hu