A Szolnok megyei MSZP is Molnár ellen fordult
Az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok megyei parlamenti frakciója és szervezete számára elfogadhatatlan az egészségügyi miniszter által hétfőn közzétett javaslatnak azon része, amely észak-alföldi régióban a kórházi ágyak elosztására vonatkozik. Erről a párt két országgyűlési képviselője beszélt szerdai szolnoki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-01-10 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:17.896306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Három ok miatt sem fogadható el Molnár Lajos javaslata, ezek pedig a következők: az ágyak elosztása a régión belül aránytalan, néhány településről többet kellene utazni a kórházba, mint 30-35 kilométer, ráadásul a szakmacsoportok alapján történt felosztás is kifogásolható - szögezte le Jauernik István megyei listás képviselő, az Országgyűlés önkormányzati bizottságának elnöke. A politikus ugyanakkor megjegyezte: a megyének a képviselők révén sikerült elérnie, hogy a szolnoki Hetényi, és a karcagi Kátai kórház a súlyponti intézmények közé kerüljön.
Rózsa Ferenc Mezőtúr és térsége szocialista képviselője a miniszteri javaslatot elemezve az ágyak szerintük aránytalan elosztása kapcsán elmondta: az észak-alföldi régió három megyéjében a kereken 2500 ágyból Jász-Nagykun-Szolnok megyének csak 10 százalék jutna, míg Hajdú-Bihar több 50, Szabolcs-Szatmár-Bereg 36 százalékkal részesedne. Lakosságarányosan Hajdú megye túldimenzionált, Szolnok megye pedig alul reprezentált lenne - tette hozzá. Rózsa Ferenc külön kitért a mezőtúri kórházra, amely a közelmúltban végrehajtott 1,5 milliárd forint értékű korszerűsítése ellenére nem kapna aktív ágyat. Ebből az következne, hogy a térségben élőknek 30-35 kilométernél jóval nagyobb távolságot kellene megtenni, hogy a szolnoki vagy a karcagi kórházba eljussanak - húzta alá.
Jauernik István közölte: mindent elkövetnek, hogy ez a javaslat megváltozzon, és egy általuk elkészített elképzelés szerint a jászberényi, a mezőtúri kórház, valamint a szolnoki MÁV Kórház a krónikus ágyakon túl kellő számú aktívat is kapjon. Ennek eléréséért Molnár Lajos minisztert meghívták Mezőtúrra, és külön meghallgatást kértek Gyurcsány Ferenc kormányfőnél.
MTI - fidesz.hu