Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Februártól több mint 200 forint lesz egy kiló kenyér

Drágul a liszt és így a kenyér is februártól. A gyártók 7 százalékkal emelik a liszt árát, a kenyér pedig átlag 10-12 százalékkal kerül majd többe. Az áremelést azzal indokolják, hogy drágultak az alapanyagok, valamint nőttek az energiaköltségek és a járulékok.


Dátum: 2007-01-10 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:18.497202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A liszt árában az alapanyag a meghatározó, a búza pedig a világpiacon és itthon is drágult idén: jelenleg körülbelül 35 ezer forintba kerül tonnája. Emellett nőttek az energia-költségek és az alkalmazotti járulékok is. Mindezek miatt drágább lesz a liszt. A jelenlegi árakhoz képest 7% növekedés lesz, ami azt jelenti, hogy kb. 60-62 forint lesz a végára, a kilónkénti átadási ára a lisztnek, ez zsákos lisztre is vonatkozik.

A döntés már megszületett, az áremelést bejelentették és előre láthatóan február elsejétől lép életbe. Ennek természetes következménye, hogy a kenyér is drágább lesz, méghozzá 10-12%-kal. Erről a pékszövetség már tárgyal a multinacionális cégekkel, nagy áruházakkal.

Február közepe, február végén jelennek meg a szaküzletekben illetve a kiskereskedelmi egységekben az árváltozások. Fogyasztói árról beszélve ez a fehér kenyér - hisz Magyarországon mindig az az iránymutató - 200 forint feletti áron lesz - mondta a Híradónak a Magyar Pékszövetség regionális elnöke. Szeletelt változatban pedig 240-250 forintba kerül majd egy kiló kenyér.

A finom pékáruk esetében - az ezekhez használt alapanyagok, például a tejpor drágulása miatt - körülbelül 15%-os lesz az áremelés.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek