Tarthatatlan a háziorvosok helyzete
Nem lesz Magyarországon érdemi háziorvosi alapellátás, ha nem tér észre az Egészségügyi Minisztérium és a kormány - mondta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-01-10 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:20.755516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Január első napjaiban az alapellátás terén kitört a teljes balhé", (...) most a háziorvosi kar a szó szoros értelmében a türelmének a végére ért, a helyzete tarthatatlan" - fogalmazott Éger István, az orvosi kamara elnöke, aki szerint az orvosok "nehezen kiszámítható lépésekre" is elszánhatják magukat.
Közölte: az egymást érő rendelkezések olyan adminisztratív terhek sorát teszik a háziorvosi kar nyakába, ami miatt az érdemi betegellátás szinte lehetetlenné válik, és megnyúlik a betegek várakozási ideje.
Mindezt "megfejelte", hogy januártól a háziorvosi praxisok finanszírozását jelentős mértékben, "teljesen váratlanul és minden bejelentés nélkül" csökkentették - mondta. "Azt híresztelik, hogy ez tévedés, és hogy jóvá fogják tenni", ám én kételkedem ennek az igazságában - fogalmazott. Ezt nem lehet elgépelni, ezt a mesét nem esszük meg, hétezer alapellátóval ezt nem lehet megcsinálni - mondta.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányprogramban az alapellátás megerősítését és fejlesztését ígérték, ehelyett azonban most "az alapellátást megdöglesztik".
Közölte, hogy a háziorvosoknak nincs más eszköz a kezében, mint az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) kötött szerződés 60 napos felmondása. "Adott esetben könnyen el tudom képzelni, hogy eredménytelenség esetén 45, illetve 60 napos szerződésfelmondási moratóriummal gyakorlatilag a háziorvosi kar jelentős része fel fogja mondani az OEP-pel kötött szerződését" - fogalmazott.
Közölte azt is: szerdán levelet írtak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek; ebben újra és határozottan felajánlották a szakma együttműködését a helyzet megoldására.
Az MTI-nek nyilatkozva Éger István az úgynevezett gyógyszerválasztó szoftver kapcsán arról beszélt, hogy számos problémáról kaptak jelzést. Mint mondta, előfordul, hogy az ennek alapján kiválasztott, "papíron törzskönyvezett" gyógyszer nem is kapható a patikákban, így a beteg nem kapja meg a felírt készítményt, és újra fel kell keresnie orvosát.
MTI - fidesz.hu