Bush csapaterősítést küld Irakba
Több tízezer fős csapaterősítést küld George Bush amerikai elnök Irakba az új politika jegyében - szivárogtatták ki az elnök bejelentésének várható tartalmát washingtoni források szerdán.
Dátum: 2007-01-10 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:22.604309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 21 500 fős erősítés a már Irakban harcoló 130 ezer katonához csatlakozik. Közülük 17 500-at Bagdadba irányítanak, a többi négy ezret a rendkívül veszélyes Anbár tartományba vezénylik. Az első alakulatok február 1-én indulnak, a többiek két későbbi hullámban érkeznek Irakba.
A csapaterősítés mintegy 5,6 milliárdba fog kerülni. Az elnök további 1,2 milliárd akar fordítani újjáépítési programokra.
A háború eszkalációját ellenző demokrata párti vezetők nem tudják megakadályozni az elnök tervét, mert ő a fegyveres erők főparancsnokaként a maga hatáskörében elrendelheti az erősítést. Azt azonban már előre közölték, hogy szimbolikus szavazást akarnak a képviselőházban és a szenátusban abból a célból, hogy színvallásra kényszerítsék a republikánus pártiakat is, és ezzel kiderüljön, mennyire szigetelődött el az elnök az iraki politikája miatt.
Az elnök a tervek szerint este kilenckor - közép-európai idő szerint éjjel 3-kor - mondja el beszédét, amelyet közvetít a televízió is.
MTI - fidesz.hu