Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai katonai jelenlét Afrika szarván

Az amerikai haderő az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjai után kutatva több mint négy éve van jelen Afrika szarván, ahol az egyetlen támaszpontjuk Dzsibutiban található, a francia idegenlégió egykori főhadiszállásán.


Dátum: 2007-01-11 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:22:25.040268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mintegy 1700 amerikai katonát, feltehetően a különleges erők tagjait vezényelték a dzsibuti Lemonier táborba, amelynek leszállópályája is van.

Hadműveleti színterük Dzsibuti, Etiópia, Eritrea, Kenya, a Seychelles-szigetek, Szomália, Szudán és Jemen.

Hivatalos küldetésük a katonai kapcsolatok fejlesztése a térségben. Hétfőn mindazonáltal offenzívát hajtottak végre, amikor egy AC-130 típusú repülőgép az al-Kaida feltételezett vezetőinek állásait támadta Szomália déli részén.

A dzsibuti támaszponton állomásozó amerikai katonák közül mintegy százan Szomáliában tartózkodnak, ahol a hadsereg kiképzésében vesznek részt.

Az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozója, a Dwight D. Eisenhower az Indiai-óceánon állomásozik, a szomáliai partok magasságában, fedélzetén E2-Hawkeye típusú felderítő repülőgépekkel, harci gépekkel és EA-6B Prowler típusú elektronikus harci gépekkel. A haditengerészetnek a térségben van még az USS Ashland nevű kétéltű hajója, valamint az USS Bunker Hill és az USS Anzio fregattok, továbbá az USS Ramage romboló.

Ezek a hajók kamerákkal és fényképezőgépekkel, valamint esetenként levegő-föld rakétákkal felszerelt pilóta nélküli repülőgépek hordozására alkalmasak.

A hajók működtetését összesen mintegy 6500 tengerész látja el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek