Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sacred Concert - Duke Ellington zenéje Budapesten

Duke Ellington, a dzsessz egyik legnagyobb alakjának egyetlen egyházzenei műve, a Sacred Concert hangzik el a Honvéd Férfikar és a Budapest Jazz Orchestra vasárnapi közös koncertjén Budapesten, a HM Kulturális és Szabadidő Központ Kht. Színháztermében.


Dátum: 2002-12-12 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:46.152466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Duke Ellington zongorista, zenekarvezető és szervező 1974-ben bekövetkezett haláláig több mint 1600 művet komponált. Az ötvenes évektől kezdve írta egész estét betöltő műveit, köztük a vasárnap felhangzó Sacred Concertet.

Bár mélyen vallásos volt, ez zenéjén nem hagyott nyomot.

A Sacred Concert az amerikai dzsessz és az afroamerikai liturgikus műfajok ötvözete.

A Budapest Jazz Orchestra nem először játssza Ellingtonnak ezt a művét, most azonban teljesen új hangszerelésben hallható az eredetileg big bandre és vegyes karra írott darab. Tóth András a Budapest Jazz Orcestrával közösen ezúttal férfikarra dolgozta fel a művet. Az esten Tisza Bea énekel.

A Budapest Jazz Orchestra másfél éve dolgozik együtt a Honvéd Férfikarral.

A Sacred Concertet december 19-én ugyancsak előadják a Benczúr Házban. A két együttes együttműködése jövőre is folytatódik, amikor Gershwin Porgy és Bess című operájának keresztmetszetét mutatják be teljesen egyedi hangszerelésben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek