Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy-Britannia nem küld több katonát Irakba

Nagy-Britannia üdvözli George Bush amerikai elnök bejelentését, miszerint több mint 20 ezer újabb amerikai katonát küldenek Irakba, de Londonnak nincsen szándékában hasonló lépést tenni - jelentette ki csütörtökön Margaret Beckett brit külügyminiszter.


Dátum: 2007-01-11 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:23:31.084705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szigetország diplomáciájának vezetője hangsúlyozta: a brit álláspont továbbra is az, hogy a helyszínen kell előrehaladást elérni és több felelősséggel kell felruházni az irakiakat. Margaret Beckett azon véleményének adott hangot, hogy Bush döntése az ő és az iraki kormánynak az ország biztonsági helyzete javítását célzó akaratáról tanúskodik.

Közben a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap csütörtöki számában azt írta, hogy Nagy-Britannia hamarosan közel háromezer katonával csökkenti Irakban állomásozó kontingensét. Jelenleg mintegy 7100 katona szolgál Irakban, a főleg síiták lakta Bászra tartományban, ahol rendszeresen válnak a britek erőszakcselekmények célpontjává. Az újság állítása szerint azt tervezik, hogy ez év május 31-re 4500 brit katona marad Irakban.

A brit miniszterelnöki hivatal spekulációnak minősítette az értesülést, és a védelmi minisztérium sem kívánta megerősíteni a lapban megjelent időpontot és létszámot. A tárca szóvivője kijelentette: a kivonulással kapcsolatos álláspontjuk változatlan, az a körülményektől függ. Csapataik azért vannak Irakban, hogy segítsék az iraki biztonsági erőket

A The Daily Telegraph úgy tudja, Tony Blair kormányfő két héten belül jelenti be - a lap által ismertetett - döntést, hogy ezzel is hangsúlyozza azokat a sikereket, amelyeket a britek Irakban elértek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek