Letette az esküt Ausztria új kormánya
Letette a hivatali esküt csütörtök délelőtt Ausztria új kormánya, amelyet - hosszú szünet után - ismét a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciója alkot.
Dátum: 2007-01-11 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:23:31.686732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A beiktatás közben több százan, főleg fiatalok tüntettek az esemény színhelye, az elnöki hivatalnak helyet adó Hofburg előtt, nagykoalíció-ellenes jelszavakat skandálva. Alfred Gusenbauer, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke országosan kevésbé ismert szociáldemokrata politikusokat kért fel miniszteri tisztségekre. Az új kancellár leszögezte, hogy az október 1-jei választások eredményeként a két párt nagykoalíciója jelentette az egyetlen lehetőséget, és hogy a szociáldemokraták számára fontos tárcákat az SPÖ politikusai irányítják majd.
A nagykoalícióra fontos lépések várnak, többek között a munkanélküliség lefaragása, a szociális biztonság fokozása, az oktatás színvonalának emelése, a kutatás-fejdesztés forrásainak növelése.
MTI - fidesz.hu