Peking ellenez egy újabb észak-koreai atomkísérletet
A kínai külügyminiszter megismételte csütörtökön, hogy Kína ellenez egy újabb észak-koreai atomkísérletet.
Dátum: 2007-01-11 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:23:32.298712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Li Csao-hszing (Li Zhaoxing), aki a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) a fülöp-szigeteki Cebuban folyó miniszteri szintű tanácskozása szünetében nyilatkozott újságíróknak, rámutatott, hogy Kína álláspontja nagyon világos: "Nagyon határozottak vagyunk az atomsorompó-egyezmény tiszteletben tartásának kérdésében, és reméljük, hogy minden ország alkalmazkodik az ENSZ alapokmányának szelleméhez." Két héttel azután, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) utolsó ellenőreit is kiutasította, Észak-Korea 2003 januárjában bejelentette kilépését az atomsorompó-egyezményből.
A napokban ismét olyan spekulációk láttak napvilágot, hogy a tavaly október 9-én föld alatti kísérleti atomrobbantást végrehajtó Észak-Korea újabb kísérletre készül. A kínai diplomácia vezetője most azt közölte, hogy Kína nem ismeri Észak-Korea szándékait. Dél-koreai kollégája, Szong Min Szun ezzel egy időben kijelentette, hogy jelenleg nincs semmi olyan információ, amely újabb kísérlet végrehajtásának szándékára utalna.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag ítélte el az észak-koreai atomrobbantást és hozott emiatt szankciókat a kommunista ország ellen. Ezt követően Észak-Korea beleegyezett abba, hogy visszatérjen az atomprogramjáról folyó hatoldalú tárgyalásokhoz, és tavaly decemberben Pekingben újabb - igaz, ismét eredménytelenül végződött - fordulót tartottak. Elemzők úgy vélik, hogy Észak-Korea nem szándékozik lemondani atomfegyverek birtoklásáról, és a tárgyalásokat csak arra használja fel, hogy olyan benyomást keltsen, mintha valóban tárgyalni akarna.
MTI - fidesz.hu