Üvegipari klaszter az Észak-magyarországi Régióban
Várhatóan a jövő év elején megalakul az üvegipari klaszter a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Rt. szervezésében; a Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érintő együttműködés a régió gazdasági teljesítőképességének erősítését célozza.
Dátum: 2002-12-12 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:46.747458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mihályné Balázs Melinda, a társaság vezérigazgatója elmondta: az üvegipari klaszter egyesületként működik majd salgótarjáni központtal.
Hosszú távon a szlovák termelőkkel való együttműködésben is gondolkodnak, ugyanis a Nógrád megyét és több szlovákiai járást átfogó Neogradiensis Egyesület Szlovákiát érintő fejlesztési programja a Losonc környékén található szilikátra épül.
A vezérigazgató tájékoztatása szerint a klaszterben résztvevő üvegipari termelő vállalkozások közösen dolgoznák ki a fejlesztési programokat, együtt szerveznék a marketinget és a szakképzést, és közösen vennének részt a pályázatokon.
A klaszter a magas munkanélküliséggel sújtott megyékben a gazdaság megerősítését, a kis- és középvállalkozások együttműködésének segítését, a fejlett technológiák letelepítését szolgálja.
Magyarországon az Észak-Alföldön az élelmiszeriparban szerveződik klaszter, a Dunántúlon pedig a jármű-, a fa- és a bútoriparban van már hasonló együttműködés.
MTI - fidesz.hu