Bírság közbeszerzés elmaradásáért
A Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra bírságolta a soroksári önkormányzatot, mivel ahelyett, hogy közbeszerzést írt volna ki, "csepegtetve" végeztette el intézményeinek felújításait - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Dátum: 2007-01-11 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:23:35.801261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az utóbbi hónapokban több eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, mivel ellenőrzései során közbeszerzés nélküli közpénzköltésekre bukkant. Ezek sorába illeszkedik a Budapest XXIII. kerületi - soroksári - önkormányzat ellen indított eljárás is. Az önkormányzat még 2005-ben 34 esetben bízta meg a Péhl Építőipari Kft.-t azzal, hogy a kerületi intézmények épületein végezze el a szükséges felújításokat. Iskola tetejének bádogozásától az önkormányzat hivatalának festéséig széles skálája volt a megbízásoknak, amelyek végső összege 2005-ben nettó 15,9 millió forintra rúgott.
Az ÁSZ úgy vélte, hogy ezeknek a munkáknak az értéke meghaladta a közbeszerzési értékhatárt, ezért kezdeményezte a jogorvoslati eljárást. A Döntőbizottság véleménye szerint valamennyi munka a felújítás, korszerűsítés körébe tartozik, ezért azokat összegeznie kell a megrendelőnek, és amennyiben - a szokásos, valószínűsíthető piaci áron számolva - meghaladja a végösszeg a törvényben szereplő értékhatárt, akkor közbeszerzési eljárást kell indítania. Ez az értékhatár 2005-ben építési beruházásnál 10 millió, szolgáltatásnál pedig 2 millió forint volt, így az önkormányzat megsértette a kötelező előírást. Miután az önkormányzat a közbeszerzés egyik alapelvét - a nyilvános közpénzköltést - sértette meg, a döntőbizottság 1 millió forintra bírságolta.
MTI - fidesz.hu