Amerikai Patriot rakétaütegek érkeztek Izraelbe
Két újabb, Patriot rakéták kilövésére alkalmas üteg érkezett szerdán Izraelbe az Amerikai Egyesült Államokból.
Dátum: 2002-12-12 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:47.049603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ütegeket hivatalos indoklás szerint védelemül szánják arra az esetre, ha Irak rakétatámadást indítana Izrael ellen. A Patriot rakéták legújabb típusának indítására alkalmas ütegek Haifa kikötőjébe érkeztek, és a tervek szerint januárban közös izraeli-amerikai hadgyakorlat keretében kerül sor első bevetésükre - jelentette az EFE hírügynökség.
Izraeli katonai szakértők attól tartanak, hogy az Irak elleni amerikai katonai támadás esetén Bagdad rakétacsapást mérne Izraelre, amint azt 1991-ben az öbölháború idején tette. Akkor az iraki hadsereg 40 Scud típusú rakétát lőtt ki izraeli célpontokra.
Az izraeli rakétaelhárító rendszerben a Patriot-ütegek kiegészítő szerepet fognak játszani; a védelem gerincét az Egyesült Államok által finanszírozott, izraeli fejlesztésű Arrow rendszer jelenti, amely nagy teljesítményű radarokból és mozgó kilövőállomásokból áll.
MTI - fidesz.hu