Megoldást keresnek a HÉV-bérlet drágulására
Megoldáskereső konzultációt hív össze jövő hétre Gémesi György gödöllői polgármester a környéki HÉV-bérletek árának drasztikus drágulása ügyében. A megbeszélésre a főpolgármester vagy helyettese is elmegy. Az ügyben jelenleg az ombudsman vizsgálódik, zöld szervezetek pedig tiltakoznak.
Dátum: 2007-01-11 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:23:37.292083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere megoldáskereső konzultációt hív össze január 19-ére a környéki HÉV-bérletek árának drasztikus drágulása miatt.
A január 1-jén életbe lépett új BKV tarifák szerint egy gödöllői diáknak például négy és félszeres árat kell fizetnie a kiegészítő HÉV-bérletért tavalyhoz képest.
A Budapest közigazgatási határán túli HÉV-vonalakra érvényes bérletet 92 ezer diák használja, nekik az utazási távolságtól függően jelentősen drágult az utazás. A nyugdíjasok HÉV-bérlete pedig idén megszűnt.
Gémesi György elfogadhatatlannak tartja a BKV tarifaemelését ezért a Pest megyei közgyűlés elnökével közösen konzultációt hívnak össze, amelyre meghívják a budapesti főpolgármestert és a gazdasági minisztert is.
Demszky Gábor sajtóirodáján az InfoRádió kérdésére elmondták, hogy a főpolgármester, vagy Hagyó Miklós városüzemeltetési helyettes részt fog venni a találkozón.
Vizsgálat, tiltakozás
Közben az Index.hu információja szerint az állampolgári jogok biztosa is vizsgálatot kezdett a nagy arányú bérletdrágulás ügyében, ám hivatalában azt közölték, hogy folyamatban levő ügyről nem adnak információt.
hirtv.hu - fidesz.hu
A környezetvédők is tiltakozást jelentettek be az emelés kapcsán. Lukács András, a Levegő munkacsoport vezetője szerint megemelt jegyárak és az eltörölt kedvezmények miatt sokan az autót választják majd a jövőben a környezetbarát tömegközlekedés helyett.