Az ENSZ-főtitkár a guantánamói börtön bezárása mellett
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár guantánamói fogolytábor bezárására szólította fel csütörtökön az Egyesült Államokat a létesítmény megnyitásának ötödik évfordulóján.
Dátum: 2007-01-12 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:23:40.251248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Elődömhöz (Kofi Annanhoz) hasonlóan én is úgy vélem: be kellene zárni a börtönt" - jelentette ki Ban egy sajtótájékoztatón. Kiemelte továbbá: korábban maga George Bush amerikai elnök is reményét fejezte ki, hogy bezárják a fogolytábort.
Civil szervezetek, élükön a londoni székhelyű Amnesty International emberi jogi szervezettel, csütörtökön világszerte tüntetéseken követelték a terrorcselekménnyel gyanúsított személyeket és az afganisztáni egykori tálib rezsim feltételezett híveit fogva tartó amerikai tábor bezárását. Az elmúlt öt évben 750 gyanúsított fordult meg a Kuba szigetén lévő amerikai haditengerészeti támaszponton létrehozott börtönben, és jelenleg is közel 400 személyt tartanak fogva anélkül, hogy hivatalos eljárás indult volna ügyükben.
MTI - fidesz.hu