Otthon fogják ápolni Toller Lászlót
Otthon, családi körben folytatódik a tavaly nyáron autóbalesetet szenvedett Toller László volt pécsi polgármester ápolása - közölte a politikus felesége pénteken.
Dátum: 2007-01-12 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:23:49.066314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Orvosokkal folytatott konzultációt követően úgy döntöttünk, hogy férjem kezelését otthon folytatjuk, bízva abban, hogy ez segíti gyógyulását" - mondta Toller Tünde.
Hozzátette: a szocialista országgyűlési képviselőt a napokban hozták vissza Pécsre abból a rehabilitációs intézetből, ahova tavaly novemberben került.
Az asszony beszámolt arról, hogy Toller László továbbra is kómában van, de "állapota stabil és egyre több dologra reagál".
Toller László 2006. június 19-én, a 61-es úton Tamási és Dombóvár között szenvedett balesetet, gépkocsiját olyan autó szorította le az útról, amelyik egyszerre két teherautót előzött.
A pécsi polgármestert szállító szolgálati kocsi sofőrje, Szőke János megpróbált kitérni, eközben leszorult az útpadkára, amely megdobta a járművet. A politikust és gépkocsivezetőjét, akik súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, mentőhelikopter szállította Pécsre. A vizsgálat során kiderült, hogy egyikük sem használta a biztonsági övet.
Szőke János július 7-én belehalt sérüléseibe. Toller Lászlót többször megműtötték, kezelőorvosa pedig még tavaly arról is hírt adott, hogy megkezdik a beteg fokozatos ébresztését. Ez eddig nem sikerült.
Időközben az ügyészség halálos közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt a vétkes gépkocsivezető ellen.
MTI - fidesz.hu