Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrbrutalitás: újabb gyanúsítások

Újabb három rendőrt gyanúsított meg az ügyészség a szeptemberi és októberi budapesti zavargásokkal összefüggésben - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség szóvivője; így már kilencre emelkedett a meggyanúsított rendőrök száma.


Dátum: 2007-01-12 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:23:49.358298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Morvai Attila hozzátette: valamennyi rendőrt hivatali eljárásban elkövetett bántalmazással gyanúsította meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség, ugyanakkor közülük néhányat könnyű-, illetve súlyos testi sértéssel is meggyanúsítottak.

Az MTI más ügyészségi forrásból úgy tudja: a pénteken meggyanúsított három rendőr nem tett vallomást, ugyanakkor a csütörtökön meggyanúsítottak között volt olyan, aki vallomást tett, ám azt nem tudni, hogy mit mondott.

A Fővárosi Főügyészséghez 171 rendőrök ellen tett feljelentés érkezett a szeptemberi és októberi zavargások miatt, de eddig ezeknek az ügyeknek nem volt gyanúsítottja. Az októberi eseményekkel összefüggésben 133, a szeptemberben történtekkel kapcsolatban 38 feljelentés miatt indult nyomozás. A feljelentők elsősorban hivatalos eljárásban történt bántalmazás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértése miatt fordultak az ügyészséghez. Az október 23-án történtekkel kapcsolatban egy gyülekezési szabadság megsértése miatt tett feljelentés ügyében is eljárás indult.

Mindemellett a Központi Nyomozó Főügyészség is eljárást folytat az október 23-i eseményekkel összefüggésben Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján. Az ellenzéki politikus ügyvédje, Futó Barnabás, november 2-án közölte az MTI-vel, hogy Révész Máriusz benyújtotta feljelentését az október 23-án vele szemben foganatosított erőszakos rendőri fellépés miatt. Az ügyészség hivatalos eljárásban történt bántalmazás miatt elrendelte a nyomozást.

Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken az MTI megkeresésére azt mondta: az ügyben még nincs gyanúsított, jelenleg "folyamatban van a lehetséges elkövetői kör szűkítése".

Az MTI ügyészségi forrásból úgy tudja: a jövő hét második felében további gyanúsítások várhatók rendőrökkel szemben a Fővárosi Főügyészségen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek