Kormányzati következtetések október 23-áról: szándékos tévút
Független tényfeltáró vizsgálat, a felelősök megnevezése, és a személyi illetve törvényi garanciákról való egyeztetés: a Fidesz az október 23-ai eseményekkel kapcsolatban semmifajta törvénymódosításhoz nem járul hozzá "amíg ebben a sorrendben ezek a lépések meg nem történnek" - mondta Balog Zoltán, fideszes képviselő.
Dátum: 2007-01-13 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:00.323130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog Zoltán, aki szombati sajtótájékoztatóján a Gönczöl Katalin vezette bizottság jelentéséből is idézett, úgy fogalmazott, hogy "nagyon rossz tendencia indult el a kormányzati körökben október 23-a következményeivel kapcsolatban".
Balog Zoltán szerint nem az az irány, miként lehetne megvédeni a több tízezres, adott esetben százezres törvényes nagygyűlések résztvevőit, hanem az, hogyan lehet egy "ilyen csőcseléket" úgy szétoszlatni, hogy aztán a békés polgárok nyugalmát ne zavarják.
Elmondta: mindenkit kriminalizálni igyekeznek, aki október 23-án az utcán volt, holott felvételek bizonyítják, hogy ez nem így volt.
Mintha a közvéleményt fel kéne arra készíteni, hogy bennünket nagy erőszakveszély fenyeget - tette hozzá a képviselő, aki azt is megjegyezte: a kormány március 15-ével kapcsolatban is polgárháborús félelmeket gerjeszt.
A politikus "nagyon rossz iránynak" tartja azt is, hogy azokkal szemben, akik megpróbálják civil vagy politikai oldalról a közvélemény figyelmét október 23-ával kapcsolatban fenntartani, "egyfajta megbélyegzés folyik".
Balog Zoltán bírálta a kormányt, amiért a gyülekezési törvény módosításával kapcsolatban semmiféle egyeztetést nem folytatott az ellenzékkel, ami - mint fogalmazott - "elég ritka egy ilyen súlyos ügyben".
A honatya ugyancsak elfogadhatatlan nevezte, hogy az ártatlan részvevőket felmentő bírói döntéseket súlyos és durva támadások érik.
A képviselő a 2006 szeptemberi-októberi eseményekben tanúsított rendőri magatartást és annak okait vizsgáló Gönczöl-bizottság munkáját értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy a testület szerint erősíteni kell a rendőrséget, "mintha ez az egyetlen feladat lenne október 23-ával kapcsolatban".
Balog Zoltán a grémium jelentéséből idézve azt is elmondta: megállapítást nyert, hogy a megfigyelők által a hasonlóság miatt viperának nézett eszköz valójában nem vipera, hanem hosszított gumibot (...), amelynek hatása még a rendszeresített rendőrboténál is kisebb".
fidesz.hu