A minimálbér országa vagyunk
Bár három hivatal is vezet statisztikát, pontos számot senki sem tud mondani a minimálbéres munkavállalókról. Biztosan csak annyit lehet tudni, hogy minimum 1,6 millió alkalmazottnak van minimálbére. Az érintettek jó részénél ugyanakkor a járulékfizetés alapja meghaladta a minimálbér összegét, átlagosan 76 300 forintra rúg.
Dátum: 2007-01-14 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:02.967008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amióta a pénzügyi tárca nyilvánosságra hozta, hogy a cégek tavaly októberben 1,6 millió alkalmazott vonatkozásában kértek kedvezményt a 125 ezer forintos minimum-járulékalap után történő fizetési kötelezettség alól, számos sajtóorgánum, illetve televíziós műsor 1,6 millió minimálbéresről, illetve a körül kereső munkavállalóról beszél. A bejelentéssel zömmel a feldolgozóiparban, kereskedelemben és a közigazgatásban dolgozók után éltek a foglalkoztatók.
Arról, hogy valójában hány munkavállaló kap minimálbért, sem az Állami Foglalkoztatási Szolgálat, sem a Központi Statisztikai Hivatal, sem a Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem rendelkezik adatokkal vagy becslésekkel.
A minimum-járulékalappal kapcsolatos bejelentéseket a keresetek szempontjából nem dolgozta fel az APEH - bár erre vonatkozó információt is kellett közölniük a munkaadóknak -, de a februártól teljes körűvé váló havi elektronikus bevallásokból talán kiderül majd a pontos szám.
napi.hu - fidesz.hu