Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chávez megerősítette az energiaágazat államosítását

Hugo Chávez venezuelai elnök szombati megerősítése szerint országa energiaiparát teljes egészében államosítani akarja.


Dátum: 2007-01-14 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:05.162669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ugyanakkor a korábbiakhoz képest pontosítva jelezte: magáncégek kisebbségi részt kaphatnak az Orinoco-medence olajipari fejlesztéseiben, amelyet többségi részben államosítani akarnak. Mint mondta a magán olajcégek - például a BP, az ExxonMobil, a Chevron, a ConocoPhillips, a Total, a Statoil - választási lehetőséget kapnak, hogy kisebbségi tulajdonosként kívánnak-e maradni. Azok a cégek, amelyek erre nem hajlandóak, kénytelenek lesznek átadni részüket az államnak és távozni - jelentette ki.

Chávez a múlt héten, keddre virradóra tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy minden államosítanak majd, ami magánosításra került azokban az ágazatokban, amelyek általában és stratégiailag fontosak, mint ahogy például a villamosáram termelése is. Ennek érdekében az alkotmány módosítására is sor kerülhet. Akkor nem volt világos, hogy teljes állami részesedésre gondol-e, vagy csak többségire.

Tavaly Chávez már venezuelai állami résztulajdonú vegyes társaságba vonta az olajkitermelést, amelyet az állami olajcég ellenőriz. A nemzetközi olajcégek többsége azonban a szigorított feltételek mellett is a maradást választotta. Mint Chávez közölte, a kitermelés vegyes vállalati átalakítása mintegy 6 milliárd dollárt jelentett az államnak. Ezen kívül kétszeresére növelték az Orinoco-medence négy beruházásának kitermelési díjait, ez 840 millió dolláros pluszbevételt hozott Venezuelának a tavalyi év második felében.

A szerdán újra beiktatott elnök, aki ezzel 2013-ig lesz államfő, 1999 óta áll Venezuela élén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek