Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kacav a pápánál

Móse Kacav izraeli elnököt csütörtökön a Vatikánban fogadta II. János Pál pápa. Először fordul elő, hogy a pápa izraeli államfőt lát vendégül a katolikus világ központjában.


Dátum: 2002-12-12 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:49.471698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Móse Kacav háromnapos olaszországi útját felhasználva keresi most fel a Vatikánt - ahogy az izraeli fél nevezte - "udvariassági diplomáciai látogatás" formájában.

A találkozót megelőző római kommentárok azonban arra utalnak, hogy ez az esemény túllép az egyszerű diplomáciai udvariasság keretein. Noha a Szentföldön meglehetősen nagy a feszültség a karácsonyt megelőző hetekben, Izrael és a Vatikán szeretné elmélyíteni kétoldalú kapcsolatait, és folytatni kívánja a vallásközi párbeszédet.

Római megfigyelők szerint a csütörtöki találkozónak meghatározó témája lesz a Szentföldön kialakult helyzet. A vendéglátó szeretné, ha ott szavatolnák a karácsonyi keresztény ünnep szertartásainak biztonságos lebonyolítását. A feleknek ezen kívül át kell tekinteniük a két állam közötti megállapodások gyakorlati alkalmazásának néhány részletét. Móse Kacav még otthon, elutazása előtt adott egyik nyilatkozatában jelezte: a terrorizmus elleni fellépéssel kapcsolatosan kötelezettségvállalást szeretne kapni a Vatikán részéről. Izrael azt is reméli: a Szentszék a diplomáciai kapcsolatok megszakításának kilátásba helyezésével esetleg nyomást gyakorolna a palesztin hatóságokra, hogy szálljanak szembe a terrorizmussal.

A Szentszék azt szeretné, ha karácsony ünnepe egyben a tűzszünetre is alkalmat adna, az pedig régi óhaja, hogy az izraeli hadsereg egységeit vonják vissza. A csütörtöki megbeszélés témája lehet az Izrael és a Vatikán között érvényben lévő gazdasági-pénzügyi megállapodás, amely a katolikus egyházra vonatkozó pénzügyi rendtartást szabályozza izraeli területen. Egyházi körök szerint Izrael a Szentföldön indokolatlanul késlelteti a katolikus egyháznak az adózás alól való felmentését érintő intézkedéseket, márpedig ez alapvető feltétele lenne az egyház ottani túlélésének - vallják római megfigyelők.

A vallásközi párbeszédet illetően mindkét fél elismeri, hogy jól halad a folyamat, különösen kedvező eredménnyel járt eddig, hogy tavasszal közvetlen kommunikációs csatornát létesítettek a Vatikán és az izraeli rabbi-hivatal között.

II. János Pál és Kacav személyesen is ismeri egymást, hiszen a jelenlegi államfőt a pápa 1998 januárjában már fogadta a Vatikánban, igaz, akkor még idegenforgalmi miniszteri minőségében. Kacav adta át a katolikus egyházfőnek először az Izraelbe szóló meghívást, amely utat nyitott II. János Pál 2000 márciusában megvalósult szentföldi látogatása előtt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek