Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mekkora árvízre számíthatunk?

Szokatlanul enyhe a tél, nemcsak a meleg, hanem a kevés csapadék miatt is. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakembere szerint bár most a vízgyűjtő területeken kevés a hó, szélsőséges időjárás esetén tavasszal komoly árhullámokra számítanak.


Dátum: 2007-01-14 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:06.740274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korompai András rádiónkkal közölte, a Duna vízgyűjtőjén mintegy nyolc köbkilométer a húsz évre visszatekintő átlag, ez most közel a negyede csak, s a Tiszán is sokkal kevesebb. Tehát a hóolvadásból származó árhullámoknak az esélye kicsit talán kisebb, természetesen ez változhat februári, márciusi időjárásváltozás esetén.

A másik tipikus árhullám az úgynevezett jeges árvíz kialakulására, amely Magyarországon komoly veszélyforrás, szintén kevesebb esélyt látnak a szakemberek.

- Január közepét írjuk, a folyóinkon sehol nincs jég, sőt a vízhőmérsékletek is négy-öt fok körüliek. Tehát nagyon erős hirtelen fordulatnak kellene ahhoz bekövetkezni, hogy jelentős jeges árvizek alakuljanak ki. A meteorológia azt jelzi nekünk előre középtávon, hogy a február és a március átlagos hőmérsékletű, vagy egy picit talán melegebb és átlagos csapadékmennyiségű lesz. Azt nem tudjuk természetesen, hogy az eloszlás milyen lesz területileg és időben, ha szélsőség, akkor jelentős árvizekre is számítanunk kell - így Korompai András, aki hozzátette, a vízügyi szakemberek felkészültek a hirtelen változásokra.

Magyar Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek