Kétmilliárd dolláros alapot hoztak létre Washington ellen
A venezuelai és az iráni elnök felszólították a Kőolajexportáló Országok Szervezetének tagjait, hogy kevesebb olajat termeljenek ki, mint eddig. A két vezető így szeretné megállítani az olaj árának csökkenését. A politikusok dollármilliárdokkal támogatnák az Amerika-ellenes politikát folytató a fejlődő országokat.
Dátum: 2007-01-14 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:07.183339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szorosabb kapcsolatok kiépítése a Washinton-ellenesnek számító latin-amerikai országokkal. Ez a legfőbb célja az iráni elnök szombaton kezdődött körútjának. Mahmúd Ahmadinezsád felkeresi Nicaraguát, Ecuadort, és Bolíviát. Első állomásán, Vezenuelában Hugo Chávez elnök az "igaz ügyek harcosának, testvérnek és forradalmárnak" nevezte őt.
Felszólították a Kőolajexportáló Országok Szervezetét (OPEC): mérsékeljék az olajkitermelést, hogy megállíthassák a fekete arany árának csökkenését. A világpiacon a túlkínálat miatt év eleje óta 15 százalékkal esett az olaj ára.
Chávez, aki a teheráni atomprogram buzgó támogatója, újraválasztása után bejelentette azt is, hogy államosítani fognak több energetikai céget Venezuelában.
Megállapodtak arról is, hogy dollármilliárdokkal segítik a fejlődő országokat, hogy tovább erősíthessék a Washingtonnal szemben álló államokat. Erre a célra kétmilliárd dolláros alapot hoztak létre. Az összegből befektetéseket finanszíroznak Venezuelában és Iránban, de a pénzből baráti országok is kapnának. A két vezető 11 kétoldalú szerződést írt alá: többek között egy olajipari vegyesvállalat létrehozásáról, a turizmus, a távközlés, az oktatás és a kultúra területén való együttműködésről.
HírTv - fidesz.hu