Írország nem adja ki
Elutasította az ír felsőbíróság annak az ír állampolgárnak a magyarországi kiadatását, aki csaknem hét éve két kisgyermek halálával járó balesetet okozott Leányfalun. Az indoklás szerint az érintett a magyar kiadatási kérelemben foglaltakkal ellentétben nem menekült el a felelősségre vonás elől.
Dátum: 2007-01-14 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:24:07.796392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ciarán Tobin, az Irish Life biztosítótársaság magas rangú igazgatója, aki három évig dolgozott a cég képviseletében Magyarországon, 2000. április 9-én, Leányfalunál Volvójával felhajtott a járdára, és elütött két kisgyereket, akik a helyszínen meghaltak. Az egyik áldozat öt-, a másik kétéves volt; utóbbi babakocsiban ült a szerencsétlenség pillanatában.
Az Irish Times, a legnagyobb ír napilap hétvégi kiadásának beszámolója szerint Tobint 2002-ben, távollétében az eljáró magyar bíróság háromévi szabadságvesztésre ítélte; ezt fellebbezés után 18 hónapra csökkentették. A lap szerint a vizsgálat azt állapította meg, hogy az ír állampolgár 71-80 kilométeres óránkénti sebességgel előzött, és eközben egy túlzott kormánymozdulat miatt hajtott fel a járdára. Az Irish Times beszámolója a szerencsétlenség helyszínéül "Budapest egy beépített térségét" jelölte meg; a baleset valójában Leányfalun történt.
A lap ismertetése szerint a dublini felsőbíróság eljáró bírája elfogadta azt az érvelést, hogy Tobin 2000. november 30-án, kiküldetése lejártával távozott Magyarországról, és nem "elmenekült" onnan a rá kirótt büntetés megkezdése elől, ahogy az a magyar kiadatási folyamodványban szerepelt. A végzés szerint a menekülés akkor valósulhat meg, ha már megszületett az ítélet, nem úgy, mint a jelen esetben, amikor az érintett még a per kezdete előtt távozott.
Az Irish Times idézete szerint az ír bíró azzal érvelt, hogy ha a magyar hatóságok elhalasztották volna a bírósági eljárást, és most azt kérnék, hogy Tobin jelentkezzen a per lefolytatása végett, "más lehetne a helyzet". A bíró megjegyezte, hogy Tobint távollétében elítélték, és a magyar hatóságok maguk jelezték írásban, hogy a magyarországi törvényekkel ellentétes lenne az érintett újbóli bírósági felelősségre vonása - áll az ír lap beszámolójában.
A 41 éves, kétgyermekes Tobint tavaly januárban vették őrizetbe írországi otthonában, a budapesti hatóságok által kiadott európai uniós letartóztatási folyamodvány alapján.
MTI - fidesz.hu